Tech hvg.hu 2023. augusztus. 03. 20:03

Megröntgenezték az egyiptomi nekropolisz festményeit – előkerült az is, amit szabad szemmel nem látni

A Sorbonne Egyetem kutatóinak sikerült úgy megvizsgálniuk néhány egyiptomi festményt, hogy hozzájuk sem kellett nyúlniuk.

A párizsi Sorbonne Egyetem kutatói nemrég a Nílus partján fekvő thébai nekropolisz festményeit tanulmányozták egy speciális képalkotó eljárással, aminek köszönhetően a festési folyamat soha nem látott részletei bukkantak elő. A röntgenes vizsgálat során sikerült feltárni az első vázlatokat, melyeket az akkori művészek rajzoltak fel a műalkotások elkészítése előtt – derül ki a PLoS ONE-ban közölt tanulmányból.

Philippe Martinez vezető kutató a Gizmodónak úgy nyilatkozott: első alkalommal sikerült olyan nagy felbontású képeket készíteni, melyek többet mutatnak annál, mint amit a néző szabad szemmel láthat. A szakember szerint a különböző technológiák használata lehetővé tette, hogy molekuláris szinten láthassák az ókori festményeket.

A festmények a thébai nekropolisz sírkamráiban találhatók. Ezek II. Ramszesz uralkodásának idejéből, az i.e. 1330 és i. e. 1069 közötti évekből származnak. A sírkápolnák Mennához, III. Amenhotep írnokához, valamint egy másik hivatalnokhoz, Nakhtamonhoz tartoznak.

Mint kiderült, Mennának eredetileg három kart szántak a korabeli művészek, végül azonban csak kettőt kapott – valószínűleg esztétikai okok miatt törölték a harmadikat. De az is lehet, hogy egyszerűen csak más helyre rajzolták át, hogy jobban nézzen ki.

Martinez et al., PLoS ONE 2023

A kutatók régóta vizsgálják már az ókori Egyiptom művészetét, ám a technológia fejlődésének köszönhetően arra is lehetőség nyílt, hogy úgy tanulmányozzák a vázlatokat, hogy ahhoz ne kelljen hozzányúlni a festményhez.

A szakemberek szerint mindez arról is árulkodik, hogy miként gondolkodtak az akkori művészek a kultúráról, a vallásról és a művészetekről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?