Tech hvg.hu 2023. július. 27. 16:03

El tud képzelni 21 200 000 000 liter vizet? Pont annyi kell a Google adatközpontjainak hűtéséhez, és ez az MI miatt csak rosszabb lesz

Egyetlen év alatt 20 százalékkal több víz kellett a Google szervereinek hűtésére, és a helyzet a jövőben minden jel szerint csak tovább romlik majd.

A Google közreadta 2023-as környezetvédelmi jelentését, amelyből kiderült, hogy a cég adatközpontjai és irodái 2022-ben összesen 5,6 milliárd gallon, azaz 21,2 milliárd liter vizet használtak el. Ez az előző évi, 2021-es 4,3 milliárd gallonhoz mérten 20 százalékos növekedés.

Shaolei Ren, a Riverside-i Kaliforniai Egyetem (UCR) elektromos- és számítástechnikai docense szerint ez a 20 százalékos növekmény nagyjából a mesterséges intelligencia megjelenésével járó számítási teljesítmény növekedéssel egyenértékű.

Magyarországra is megérkezett a Bard, a Google mesterségesintelligencia-alapú chatbotja

Bár sok országban már március óta kipróbálható, az Európai Unió területén még csak most tette elérhetővé a Bardot a Google - az eddigi legnagyobb bevezetési hullám részeként már hazánkból is kipróbálható a chatbot, ami a ChatGPT-vel és a Binggel kelhet versenyre.

Az elmúlt időszakban ugyanis jelentős növekedésnek indult az MI-terület, a Google is bemutatta a maga LaMDA-modelljét. A mesterséges intelligencia ugyanis rendkívül energiaigényes, és a működtetéséhez az adatközpontoknak igen sok vízre van szükségük a hűtéshez.

Tehát, ahogy egyre több ember előtt nyílik meg a mesterséges intelligencia, úgy a Google-nek is egyre több vízre lesz szüksége a szerverek hűtéséhez. Mint azt Chrissy Lee, a Google szóvivője a Gizmodónak elmondta, azon dolgoznak, hogy kezeljék a növekvő vízfogyasztást az adatközpontjaikban, „klímatudatos megközelítésekkel és vízgazdálkodási stratégiával”.

A következő években azonban, köszönhetően az MI-nek, egyre rosszabb lehet a vízfogyasztás helyzete a Google-nél, és minden más technológiai vállalatnál is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.