Tech hvg.hu 2023. március. 26. 08:03

Ránéztek az emberek lelkére a Covid előtt és után – íme az eredmények

Összesen 137 darab, a koronavírus-járvány előtt és után született tanulmányt néztek át kutatók, hogy kiderítsék, hatással volt-e az emberek mentális egészségére a pandémia. Az eredmények többnyire pozitívak, de van azért néhány kivétel.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Három éve ilyenkor már egy világ tudta álmából felriadva is, hogy mi az a koronavírus – azóta a világjárvány sajnos rengeteg ember életét követelte, de időközben számos vakcina segített abban, hogy mára már ne jelentsen komoly veszélyt, és ne kelljen mai napig mindenkinek otthon maradnia.

A BMJ folyóiratban közzétett tanulmány szerzői arra keresték a választ, hogy az emberek mentális egészsége miként változott a pandémia hatására. Ehhez összesen 137 tanulmányt tekintettek át szerte a világból, és arra jutottak, hogy az emberek mentális egészségében alapvetően nem volt jelentős változás a koronavírus-világjárvány legrosszabb időszaka előtt és után.

Először a 2018 és 2019 közötti felméréseket nézték meg, majd összevetették eredményeikat a pandémia kirobanását követő vizsgálatokkal.

Pubikációjuk szerint az olyan, a mentális egészséggel összefüggő tünetek terén, mint a szorongás vagy a depresszió, alig lehetett látni változást. „Közel volt a nullához, statisztikailag jelentéktelen” – magyarázták a kutatók.

Mely területek dolgozói szenvednek leginkább depressziótól és más mentális problémáktól?

Sok szakma dolgozói szembesülnek mentális egészségügyi problémákkal, például depresszióval, a Cambridge-i Egyetem és a University College London kutatóinak tanulmányából kiderül, mely szektorok a leginkább érintettek.

Néhány csoport azonban tapasztalhatta a mentális egészsége romlását – kismértékben ilyet lehetett kimutatni például a nők, az idősebbek vagy az egyetemisták esetében.

A nők kapcsán a kutatók kiemelték: a tünetek romlása az esetükben aggodalomra ad okot, lévén ők aránytalanul nagy mértékben vannak jelen az egészségügyben, de a család- és idősgondozás terén is jelentős számban képviseltetik magukat. Az ellenük elkövetett párkapcsolati erőszakok száma is megnőtt a pandémia alatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.