A Norvég Sarkkutató Intézet tudósai szerint a 2021/2022-es költési időszakban az átlagosan 20–200 ezer helyett alig három-négy fészket találtak az Antarktiszon.
A december és a január az a két hónap, amikor a tengeri madarak költési időszaka zajlik az Antarktiszon. Ebben az időszakban több ezer aktív fészeknek kellene ott lennie, ám a 2021/2022-es költési időszakban tapasztalt erős hóviharok azonban megnehezítették a madarak számára, hogy elérjenek a költőhelyükre, így több faj sem tudott akkor szaporodni.
A Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmány – amit a Norvég Sarkkutató Intézet tudósai jegyzenek – szerint a fenti időszakban szinte egyetlen madár sem rakott tojást. Mint írják, a múltban is fordultak már elő kudarcok, ám az, hogy a költés lényegében teljesen elmarad nagyon ritka, és igen aggasztó jelenség.
A tudósok az antarktiszi hojsza, a hóhojsza és a halfarkasfélék költését követték nyomon az Antarktisz Maud királyné föld nevű területén. A madarak itt a földön, illetve a különböző hasadékokban rakják le a tojásaikat, ám a szokásosnál nagyobb hómennyiség ezt nem tette lehetővé. 2022-ben az antarktiszi hojsza költési területének több mint felét vastag hótakaró borította – jegyezte meg a Gizmodo.
A kutatók adatai szerint 1985 és 2020 között átlagosan 20 ezer és 200 ezer közé tehető a területen található fészkek száma, ám a 2021/2022-es időszakban csupán három antarktiszi hóhojsza fészek volt ott, skuafészek pedig egyáltalán nem. Mivel ezek a madarak egyébként a hóhojszák tojásaival táplálkoznak, így az élelem is jóval kevesebb volt a számukra.
Sebastien Descamps, a tanulmány vezető szerzője szerint előfordul, hogy a nagy hóviharok miatt gyengébben szaporodik a populáció, ám az, hogy a költés teljesen elmaradjon, rendkívül ritka és váratlan fejlemény.
Ott bukkantak az életre, ahol eddig nem is sejtették, hogy létezhet: az Antarktisz jege alatt
A kutatók mérései szerint az antarktiszi jég alatt is rengeteg fitoplankton él, annak ellenére, hogy fényre van szükségük az energiatermeléshez.
A korábbi kutatások már kimutatták, hogy a hóviharok a globális felmelegedés miatt egyre erősebbek. Olyannyira, hogy még az olyan állatok is elpusztulhatnak, amelyeknek egyébként épp az ilyen időjárás a kedvező. Eközben a tengeri jég mennyisége extrém mértékben lecsökkent.
A kutatók szerint mivel a fészkek üresek voltak, és nem találtak elhullott fiókákat, a madarak valószínűleg a kemény időjárás miatt nem tudtak költeni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.