Tech hvg.hu 2023. január. 18. 09:03

Napokon belül 11 ezer embert rúghat ki a Microsoft

A Microsoft január 24-én teszi közzé a legújabb negyedéves pénzügyi jelentését, addigra valószínűleg a létszámleépítést is bejelenti a cég.

Napokon belül jelentős létszámleépítést jelenthet be a Microsoft – szellőztette meg a hírt a Sky News. A lap szerint az elbocsátás a dolgozók mintegy 5 százalékát érinti, vagyis nagyjából 11 ezer alkalmazottjának fog felmondani a cég.

Az értesülést a Bloomberg is megerősítette, arról azonban a lapnak nincs információja, hogy ez milyen mértékű lehet. A hírek szerint számos részleget érint majd a leépítés, ami „jelentősen nagyobb lesz”, mint bármelyik, amit az elmúlt években eszközölt a redmondi cég.

A Microsoft szóvivője egyelőre nem kommentálta a hírt.

Ha a 11 ezer fős leépítés valós, akkor ugyanolyan mértékű lehet az elbocsátás, mint 2022-ben a Metánál. A vállalat tavaly novemberben jelentette be, hogy az alkalmazottai 13 százalékát bocsátja el, ami szintén 11 ezer embert jelentett. Az Amazon várhatóan 18 ezer embert küld majd el.

Felboríthatja a fél internetet, ha a Microsoft befektet 3711 milliárdot a ChatGPT mesterséges intelligenciába

A Google-nél pánikolnak attól, hogy a ChatGPT nevű fejlesztés miatt összedől az internetes keresőre felhúzott üzleti modelljük. A keresőpiacon régóta kevés sikerrel próbálkozó Microsoft igyekszik lehetőségként tekinteni a fejleményekre.

A Microsoft nyeresége a koronavírus-járvány idején nőtt, ezért bővült a cég, és 50 ezer alkalmazottat vett fel. A romló gazdasági helyzet miatt azonban a cég vezetője, Satya Nadella 2022 végén arra figyelmeztetett, hogy hamarosan elbocsátások lehetnek.

Hogy mikor jelenti be a Microsoft a leépítést, egyelőre nem tudni, a cég azonban január 24-én teszi majd közzé az újabb negyedéves pénzügyi eredményeit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.