Versenyellenes magatartással vádolja a Spotify az Apple-t, és sürgeti a hatóságok döntésé. A nehezményezett terület a Spotify által felkínált hangoskönyveké, amelyek megvásárlása iPhone-os appon keresztül már nem megy.
A Spotify eredeti célja az volt, hogy a bolti élményhez hasonlót kínáljon alkalmazásán belül a felhasználóknak, ha azok hangoskönyvet szeretnének venni. Azaz elvileg ki kellene választani a könyvet, és azt közvetlenül az appon belül meg lehetne vásárolni. Viszont az Apple erről is leszedné a maga 30 százalékos sápját, ami viszont nem annyira tetszik a Spotifynak. Azonban ebben az esetben a közvetlen vásárlás helyett az internetre kell irányítania a felhasználókat.
Persze egyáltalán nem mindegy, hogy ez miként történik, szigorú feltételeknek kell megfelelni. Az Apple, a vásárlási szabályok állítólagos megsértése miatt, háromszor is elutasította a hangoskönyvek ilyen megjelenését. Végül a napokban jóváhagyta, viszont a vásárlás egy kilenc lépésből álló folyamat lett, ami igencsak megnehezíti a felhasználók dolgát. Végül a Spotify teljesen kivette az alkalmazásából a hangoskönyv-vásárlási lehetőséget. A változást követően átirányítja a felhasználókat egy webes nézetre, ahol megvásárolhatják a könyvet, majd a zenestreamelő alkalmazáson belül meghallgathatják.
Daniel Ek, a Spotify alapítója és első embere szerint az egész történet egy újabb bizonyítéka az Apple monopóliumának az alkalmazásgazdaságban. Hasonló okokból már 2019-ben panaszt nyújtott be a cupertinóiak ellen az Európai Bizottsághoz, azonban a szervezet még nem zárta le a vizsgálatot. Akkor a háború a zenei streamelés miatt zajlott, de mára a hangoskönyvek területére is átterjedt.
A Spotify most úgy véli, hogy a hangoskönyvek körüli mizéria csak újabb példája annak, hogy milyen messzire megy az Apple, hogy hátrányos helyzetbe hozza a versenytársakat. A hangoskönyvek vásárlási folyamata, amelyet az Apple szabályai kényszerítenek a Spotifyra, a felhasználók számára túlságosan bonyolult és zavaró. A Spotifynál hisznek abban, hogy óriási lehetőség rejlik a hangoskönyvek piacának növelésére, és arra, hogy több új szerzőt lehessen meghallgatni, felfedezni, de a vásárlási folyamat, amelyre rákényszerítették volna a Spotifyt, mesterségesen korlátozta volna ezt a növekedést. Az iOS-es Spotify alkalmazásból – a legutóbbi frissítést követően – kikerült a hangoskönyvek megvásárlásának lehetősége.
„Majdnem négy éve. Ennyi idő telt el azóta, hogy a Spotify feljelentést tett az Apple ellen az Európai Bizottságnál, és még mindig várunk a döntésre. És amíg várunk, az Apple továbbra is diktálja, hogyan nézzen ki az online innováció, komoly károkat okozva az internetes gazdaságban, elfojtva a versenyt és az alkalmazásfejlesztők fantáziáját” – nyilatkozta Daniel Ek, hozzátéve, hogy állami beavatkozás hiányában – Európában, az Egyesült Államokban vagy a világ bármely más piacán – az Apple újra és újra megmutatta, hogy nem fogja szabályozni magát, és nincs is valódi ösztönzése a változtatásra.
Még az év elején mondta el Daniel Ek a Spotify befektetőinek, hogy szerint a hangoskönyvek segíteni fogják a vállalat növekedését. Ide tartozik, hogy a cég 123 millió dollárért megvásárolta a hangoskönyveket gyártó ohiói Findawayt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.