Tech hvg.hu 2022. október. 19. 16:03

Önvezető teherautókat tesztel az Ikea

Az IKEA az Egyesült Államokban, Texasban kezdte el tesztelni a Kodiak Robotics nevű cég megoldását. Az önvezető kamionnak egy 480 km-es utat kell egyedül megtennie.

Az IKEA nemrég együttműködési megállapodást írt alá a Kodiak Robotics nevű céggel. Akinek utóbbi nem lenne ismerős, annak annyit érdemes tudni, hogy a vállalat azon dolgozik, hogy tökéletesítse az önvezető teherautókat. A svéd cég augusztus óta próbálgatja ezt a megoldást.

Az Engadget beszámolója szerint a cég a Houston melletti elosztóközpontból egy Dallas melletti kiskereskedelmi egységbe szállítja a bútorokat. Ez nagyjából egy 480 kilométeres út megtételét jelenti, amely során a kamion végig önvezető módban közlekedik. A volánnál egy sofőr igyekszik biztosítani, hogy minden rendben menjen, és ha szükséges, beavatkozik. Emellett ő felügyeli a megrakott pótkocsi felvételét is.

Az IKEA azt reméli, jobban megérti, hogyan tehetik biztonságossá az önvezető módú szállítmányozást, és hogyan lehet jobb munkakörülményeket teremteni a sofőrök számára. Bár a Kodiak teherautói nem elektromosak, egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy az önvezető járművek 10 százalékkal hatékonyabbak, mint ha azt ember vezetné.

A két cég egy háromhónapos időszakra állapodott meg, de ha minden jól megy, akkor egy több éves együttműködés lehet belőle.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?