Tech hvg.hu 2022. július. 21. 12:03

Japán kutatók már azt tervezik, hogyan lehet majd évtizedekig élni a Holdon – és aztán a Marson

Az alacsony gravitációval rendelkező környezet súlyosan károsíthatja az emberi szervezetet, így fontos lenne kitalálni, mit lehet ellene tenni. A munka a jövőben esedékes űrprojektek miatt is hangsúlyos.

A Kiotói Egyetem és a Kajima Corporation kutatói álltak elő azzal a három fázisból álló tervvel, mely szerintük képes lenne megteremteni a Holdon való élet egyik fontos feltételét. Ahogy a Gizmodo rámutatott: ezen az égitesten jóval alacsonyabb a gravitáció, és egy ilyen környezet hosszabb távon egyáltalán nem egészséges.

Japán kutatók azonban meglelték a módját, miként lehetne orvosolni ezt a problémát: a munka első fázisa egy „Üveg” nevű projekt, amely a centrifugális erő segítségével biztosítana optimális gravitációs környezetet. A munkához különféle berendezések is tartoznak, amelyek forgó kupokban végződve állítják elő a szimulált gravitációt. A kúpok által biztosított sugár megközelítőleg 100 méter lenne. A kutatók úgy számoltak, hogy a rendszer a földivel megegyező, 1G-s környezetet biztosítana.

A munka második fázisa egy úgynevezett „magbiom” komplexum, mely egy sajátos ökoszisztéma kialakítását jelenti – ezt azonban nem az égitesten, hanem az űrben működtetnék. A tudósok úgy vélik, a szerkezet a Moon Glass/Mars Glass nevű egységeken belül helyezkedne el, és a javaslat szerint itt élhetnének az égitest felfedezésére érkező asztronauták. A projekt harmadik eleme ennél is érdekesebb: ez alatt egy úgynevezett Hexagon Space Track megépítését értik, amely egy nagysebességű közlekedési infrastruktúrát jelent. Az így épülő pálya a Földet, a Marsot és a Holdat is összekötné, hogy az űrhajósok utazni tudjanak.

A Hexatrackhez legalább három különböző állomásra lesz szükség a japánok szerint: az egyik a Mars Phobos nevű holdján, egy másik Föld körüli pályán, egy harmadik pedig a Hold körül működne.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.