Tech hvg.hu 2022. július. 07. 10:54

Délelőtt bejelentette 3 új részecske felfedezését a CERN, délutánra már meg is jelentek az összeesküvés-elméletek

A nagy hadrönütköztető keddi bekapcsolása óta az összeesküvés-elmélet hívei párhuzamos világok megnyitását vizionalizálják.

Három éven át tartó szünet után a napokban újra bekapcsolták a tudósok az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) genfi létesítményében a nagy hadronütköztetőt (LHC), és ennek rögtön meg is lett az eredménye. A kutatók három, korábban sosem látott részecskét találtak, melyek segíthetnek jobban megérteni, hogyan épül fel a világegyetemünk.

Ám ahol tudomány van, ott megjelennek az összeesküvés-hívők is.

Az IFLScience emlékeztet rá, hogy a CERN korábban is kedvelt témája volt a konteósoknak: mondták már azt, hogy fekete lyukat hoznak létre a föld alatt, és azt is, hogy emberáldozatokat mutatnak be odalent. Most egy újabb „elmélettel” álltak elő arról, mi is történt a tudományos létesítményben: szerintük a kedden elvégzett kísérlettel

valójában kaput nyitottak egy párhuzamos univerzumba.

A bejegyzésekből a Twitteren csináltak gyűjtést.

Az összeesküvés-elmélet mögött, mint megannyiszor, ezúttal is féligazság van. Az LHC elméletileg képes lehet bizonyítékot adni más dimenziók létezésére. A CERN arról ír a honlapján, hogy ilyen bizonyíték lenne például egy olyan részecske felfedezése, amely csak akkor létezhet, ha a párhuzamos világegyetemek is léteznek.

Hogy egy részecske onnan származhat, azt abból tudnánk, hogy tömege sokkal nagyobb, mint lennie kellene. (Ennek tudományos alapja Einstein Kaluza-Klein elmélete, amely szerint más dimenziókban is ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznének a részecskék, mint a miénkben, de jóval nagyobb lenne tömegük.)

Amit a tudósok is csak ritkán látnak - a CERN szívében jártunk

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet mérnökei jelenleg a rendszer nagy detektorain és a nagy hadronütközetetőben is a szokásos karbantartási munkálatokat végzik. Bejutottunk oda, ahol még a tudósok is csak ritkán járhatnak.

Egy másik elméleti lehetőség lehetne az extra dimenziók bizonyítására, ha az LHC egy rendkívül rövid életű és hihetetlenül miniatűr fekete lyukat tudna létrehozni. Ezek a mikroszkopikus méretű fekete lyukak nem olyanok, mint amelyek a bolygókat és csillagokat nyelik el: 10-27 másodperc után összeomlanának.

Ilyenről azonban nincs szó az LHC friss tudományos eredményeiben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.