Tech hvg.hu 2022. június. 16. 08:03

Elkészült a radar, amely átlát a falakon – még azt is képes megmondani, hogy emberrel vagy állattal van dolga

Az izraeli Camero-Tech egy olyan radart fejlesztett ki, amely biztonságos távolságból képes meghatározni ki vagy mik mozognak egy objektumon belül. Akkor is, ha azok egy fal mögött állnak.

Az izraeli székhelyű Camero-Tech egy új képalkotó eszközzel bővítette hasonló megoldásait, és a cég szerint valóban forradalmi eszközt sikerült alkotniuk: ez a berendezés átlát a falakon, ez pedig óriási előnyt jelenthet a kezelője számára – számolt be róla az Interesting Engineering.

A Xaver 1000 névre keresztelt újdonság ugyanarra az impulzus alapú technológiára támaszkodik, mint a cég többi készüléke, de ennek működését a mesterséges intelligencia is segíti. A radar ezáltal azt is képes meghatározni, hogy egy objektumon belül hányan tartózkodnak, hogy azok mozgásban vannak-e, és hogy amit lát, az ember vagy valamilyen állat. A falon átlátás képessége ugyanakkor nem teljes: a radar „csak” alakokat mutat.

A Camero-Tech szerint az eszköz páratlan lehetőségeket biztosít majd a fegyveres erőknek, a bűnüldözői szerveknek, a hírszerző, vagy az életmentésre specializálódott egységeknek. Az eszköz ugyanis bármelyik helyzetben képes információkat szolgáltatni az objektumon belüli helyzetről.

A Xaver 1000-et a cég saját, 3D „Sense-Through-The-Wall” fejlesztésével is ellátták. Ennek segítségével a falak vagy akadályok mögött álló személyeket, illetve tárgyakat is képes meglátni a radar kezelője. A beérkező képeket a készülék 10,1 hüvelykes, érintésérzékeny képernyőjére továbbítja a szerkezet. A vállalat szerint a panel kezelőfelülete rendkívül egyszerű, és csak a legszükségesebb adatokat látszódnak rajta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.