Tech hvg.hu 2022. február. 07. 19:03

Végre kiderült, mekkora az eddig talált legnagyobb üstökös

A Bernardinelli–Bernstein üstökös méretét mikrohullám segítségével mérték meg.

2021 nyarán egy soha nem látott méretű üstököst fedezett fel az amerikai Pennsylvaniai Egyetem két kutatója. Pedro Bernardinelli és Gary Bernstein a róluk elnevezett Bernardinelli–Bernstein üstököst nem keresték közvetlenül, csupán véletlenül vették észre egy másik kutatási projekt közben.

Hogy milyen nagy, arra csak becslések voltak: 96 és 193 kilométer közé tették az átmérőjét, ami akkor mond igazán valamit, ha mellétesszük, hogy egy átlagos üstökös nagyjából 9,5 kilométer nagyságú.

A pontos méretét azóta is próbálták megmérni, és a jelek szerint sikerrel jártak a szakemberek. Emmanuel Lellouch, a párizsi obszervatórium tudósa szerint az üstökös mintegy 137 +/- 17 kilométer átmérőjű, ezzel pedig a valaha észlelt eddigi legnagyobb ilyen objektummá lépett elő. Méretét tekintve akár egy kisbolygó is lehetne.

Pixabay/Buddy_Nath

Az Astronomy and Astrophysics Letters című tudományos lapban megjelent publikáció szerint Lellouch és társai mikrohullámú sugárzással igyekeztek megmérni az objektumot. Ám ahelyett, hogy valóban a méretét nézték volna, azt figyelték, mennyi hőt bocsát ki magából, és ezek alapján számították ki a felszíne méretét.

Hogy ez mennyire bonyolult volt, azt jól mutatja, hogy maga az üstökös több mint 3 milliárd kilométerre van a Földtől, a Nap felé közelítve pedig a fagyott égitest elkezd felengedni, így különleges burkot von maga köré.

Korábban egyetlen üstökös méretét mérték meg hasonló módszerrel: a Hale–Bopp 74 +/- 6 kilométeres lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.