Tech hvg.hu 2021. december. 28. 11:03

Betörtek egy szerverparkba a hackerek, több tízmilliót kerestek vele

Egy hackercsoport december 9-e és 17-e között vette át az irányítást egy meg nem nevezett cég HP szerverei felett, hogy kriptovalutát bányásszanak.

Több mint egy héten át állhatott egy HP szerverekből álló adatközpont a hackerek ellenőrzése alatt – számolt be róla a Techspot. A meg nem nevezett cég infrastruktúráját a bűnözők arra használták, hogy a raptoreum nevű kirptovalutát bányásszák vele, az azóta lezajlott vizsgálat pedig megállapította, hogy december 9-e és 17-e között

nagyjából 110 ezer dollárt, vagyis mintegy 36 millió forintot kereshettek ezzel a bűnözők.

A lap azt írja, bár egyelőre nem tudni, melyik cég szerverparkja felett vették át az irányítást a bűnözők, a hackerek valószínűleg a Log4J sebezhetőséget használták ki a támadáshoz. Az egész világot érintő eddigi legdurvább szoftverhibáról itt írtunk korábban.

A HP szervereket december 17-én kapcsolták le, ami azt jelenti, hogy valószínűleg akkor foltozták be a rést, amin keresztül a hackerek hozzáfértek az erőforráshoz. Egy azonban továbbra is bányássza a kriptovalutát, így ezt vagy nem sikerült frissíteni, vagy egyszerűen csaliként használják, hogy eltérítsék a hackereket.

A Techspot szerint a hackerek a raptoreum felét már eladták, a másik felét azonban még megtartották. Igaz, az jelenleg kevesebbet ér, az árfolyam ugyanis valamelyest csökkent.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.