Tech hvg.hu 2021. december. 20. 08:03

A koronavírus váratlan hatása: jóval kevesebbszer villámlik

A pandémia okán jött lezárások sok mindenre hatással voltak. Egy friss kutatás szerint a villámtevékenységre is.

Azt már tudjuk, hogy a koronavírus milyen negatív hatásokat okozott, de arról sem szabad elfeledkezni, milyen pozitív hozadékai voltak. Ezek közé tartozik a szén-dioxid-kibocsátás látványos csökkenése, ami azért tudott megvalósulni, mert a világ nagyobb része otthon maradt. Ennek is köszönhető, hogy a kifejezetten szmogos területek rövid időre tisztábbak lettek.

A kutatók más érdekességet is megfigyeltek: amíg a világ a lezárások miatt csak alig mozgott, jóval kevesebbszer villámlott – derült ki az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) minap zárult konferenciáján. A jelenség hátterében a légszennyezés, illetve az azt kiváltó tevékenységek csökkenése áll.

Mivel a lezárások alatt kevesebb szennyezőanyag jutott a légkörbe, így kisebb esélye volt annak is, hogy a jégkristályok összegyűljenek a viharfelhőkben. A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói által vezetett kutatócsoport úgy számolt, a villámtevékenység a vizsgált időszakban nyolc százalékkal csökkent.

Ezzel szemben az olyan kritikus időszakban, mint ami az Ausztráliában pusztító bozóttüzeket is jellemezte, a Tasman-tenger felett 270 százalékkal nagyobb villámtevékenység volt detektálható. A jelenséget a tűz miatti hatalmas füst okozta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés