A fejlesztői csapat az eszköznek a természet inspirálta, sztereotip légi markoló (SNAG) nevet adta. Általa a repülő robotok energiát takaríthatnak meg olyan helyzetekben, amelyekben egyébként lebegniük kellene, például kutató- vagy mentőküldetések során. Emellett jóval könnyebben gyűjthetnek adatokat például az erdőkben.

„Azt akarjuk, hogy a drónok bárhol képesek legyenek a landolásra; ez mérnöki és robotikai szempontból nagyon izgalmas feladat" – mondta David Lentink, a Science Robotics szaklapban bemutatott tanulmány társszerzője.

A robotikával foglalkozó szakemberek gyakran veszik ötleteiket az állatoktól, amikor egy mérnöki problémát kell megoldaniuk, de a madarak több millió évnyi evolúció során kialakult repülésének és landolásának utánzása meglehetősen nehéz feladat. Az ágak, melyekre leszállnak, méretben, formában és textúrában is különbözők. Boríthatja őket zuzmó vagy moha, lehetnek csúszósak az esőtől.

A tudósok verébpapagájokat figyeltek meg. Nagy sebességű kamerákkal rögzítették, hogyan szállnak le különböző méretű és anyagú felületekre, például fára, habszivacsra, csiszolópapírra, teflonra. Az ülőbakok, melyekre leszálltak, szenzorokkal rendelkeztek, ezek mérték, milyen erőt alkalmaznak a landolás, az üldögélés és a felszállás során.

A drónkarmok szerkezete 3D-nyomtatóval készült, az ág megragadása 20 milliszekundumba telik. A jobb lábban gyorsulásmérő jelzi, hogy a "madárlábú" drón leszállt. Ez indítja el az egyensúlyozó algoritmust, amely megdönti a drónt, megakadályozva, hogy leessen.

A tesztek során a robotkar sikeresen kapott el felé dobott tárgyakat, például babzsákot és teniszlabdát, és általa a drón képes volt valós körülmények között leszállni az oregoni erdőkben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.