Nemcsak tanulnak és foglalkoznak a beteg gyerekekkel, de azzal, hogy velük vannak a kórházban, a gyógyulásukat is segítik azok a fiatal önkéntesek, vagyis Amigók, akik immáron tíz éve járják ezeket az intézményeket. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány megálmodójával és vezetőjével, Forgács-Fábián Sárával, valamint a vállalati adományszervezésért felelős Amigóval, Mikó Annával beszélgettünk az alapítványról, amely nemrég komoly szakmai díjat nyert.
Már tíz éve annak, hogy sok kórházban a súlyos beteg gyerekek mellett nemcsak orvosok, ápolók és aggódó szülők sürögnek-forognak, hanem fiatal egyetemisták is, akik munkafüzetekkel, különböző játékokkal foglalják le a kis betegeket vagy vonják el figyelmüket egy-egy játékos feladattal. Ők az Amigók, vagyis az Amigos a gyerekekért Alapítvány önkéntesei, akik a krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek nyújtanak támogatást a kórházi időszak alatt, játékos nyelvtanulással, kreatív foglalkozásokkal és társaság biztosításával. Az önkéntes egyetemisták jelenléte segíti a gyerekek lelki megküzdését, enyhíti a szorongást és hozzájárul, hogy ne maradjanak le tanulmányaikban. A projekt egy baráti társaságból nőtte ki magát egy 250 önkéntest mozgató szervezetté, amely ma már hat városban, 20 kórházi csapattal heti 50 alkalommal látogatja a gyerekeket. Nemrég pedig elnyerték az AIPM Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete idei Egészségértés díjának Ifjúság kategóriájának első helyét.
Az Amigos a gyerekekért Alapítvány tíz éve segíti a kórházban gyógyuló beteg gyerekeket. Miért és mivel pályáztatok az idei Egészségértés Díjra?
Mikó Anna: Azért jelentkeztünk a díjra, hogy az Amigók tudását, és azt, amit tíz év alatt felépített a csapat, szakmai elismeréssel is alá tudjuk támasztani. De a célunk volt az is, hogy minél többen megismerhessék azt, amit csinálunk a kórházakban. Pályázatunkban azt mutattuk be, mi a csodaszer, amit az Amigók bevisznek a kórház falai közé, és segítik az egészségértést és a gyógyulást is.
Miből áll ez a csodaszer?
M.A: Az a missziónk, hogy amellett, hogy gyógyuljanak a gyerekek, mi ott legyünk mellettük, hogy a szociális közegből ne essenek teljesen ki a kórházban töltött időszak alatt. Tudunk segíteni az angol házi megírásában is, vagy ha bármilyen más segítségre van szüksége, akkor ott tud lenni mellette egy egyetemista jóbarát, akivel nemcsak azt beszélheti meg, milyen az idő vagy hogy milyen kedve van. A gyerekek segítése kapcsán fontos kiemelni, hogy saját fejlesztésű eszközeinket visszük be a kórházakba, ez lehet például a már említett angoltanulást segítő munkafüzet.
Hogyan fejlesztettétek ki a saját módszertanotokat és mit foglal ez magában?
M.A.: A munkafüzetek tartalmát, grafikáit az Amigók találják ki és tervezik meg. Két éve adtuk ki az első könyvünket, amelyet szakmai lektorok és szakértők iránymutatása mellett szintén az Amigók alkottak meg. A könyv nyolc országba kalauzolja el a gyerekeket, akik tanulhatnak a helyi adottságokról, ízekről, nevezetességekről. A munkafüzeteken és a könyvön kívül van még kártyajátékunk is.
Forgács-Fábián Sára: Az Amigos működésében nincs óriási fejlesztés. Egy sokak által fontosnak tartott, de kevesek által betartott érték mentén működünk, ami a megbízhatóság: ha mi megígértük, akkor ott leszünk. Ha új önkéntessel beszélgetünk, akkor arra a kérdésre, hogy fontos-e a megbízhatóság, egészen biztosan azt válaszolja, hogy igen. De ezt konzisztensen betartani nagyon nagy felelősség. Mi hetente ötvenszer látogatunk el kórházakba, ahol tudják, mikor számíthatnak ránk. Óriási csapatmunka, ha valaki lebetegszik, akkor lesz olyan, aki be tud ugrani. Lehet, hogy zh-ra kellene készülnie, vagy találkája van, de ahhoz, hogy a megbízhatóság értékének megfeleljünk, ezeket hátrébb kell sorolnia, és mennie kell. Máskor más fogja megtenni érte. Mi nem hagyhatunk cserben gyereket: gyerekként mikor én is több időt töltöttem kórházban, meghatározó élmény volt számomra, hogy valaki jön hozzám.. És ha nem jött volna, akkor az a világom összeomlását jelentette volna.
Hogyan dől el, hogy mivel foglalkoznak az Amigók a kórházakban egy adott alkalommal?
M.A: A kórház szakmai segítőivel egyeztetünk azzal kapcsolatban, mire van nyitottság és lehetőség. De az, hogy mit csinálunk a gyerekkel, attól függ, hogy ők mit szeretnének, de természetesen a szülőknek is van lehetőségük visszajelezni.
F-F.S.: Amikor az Amigos elindult, azt hittük, hogy kapunk majd egy listát, milyen gyerekekhez kell menni, mit kell róluk tudni, milyen foglalkozást igényelnek, és ezekre a helyzetekre majd az önkénteseink jól felkészülnek. A kórházi élet viszont azt hozta, hogy azzal tudunk a leginkább segíteni, ha láthatatlanok vagyunk, mert az egészségügyi dolgozóknak korlátozott idejük és kapacitásuk az önkéntest felkészíteni, informálni. Ráadásul folyton változhat a gyerek ellátása: egyik pillanatban az osztályon van, másikban már lehet, hogy az intenzíven. Ilyenkor szinte lehetetlen naprakész információt kapnia egy külsősnek. Hamar rájöttünk, hogy azzal tudunk gyorsítani a folyamaton, ha maximálisan önállóak vagyunk, ráadásul azzal, hogy bízunk a gyerekekben, megértjük nekik mire van szükségük, ha csak egy picit is, de visszaadjuk számukra a kontrollt az életük egy területén.
Van egy kórházi dobozunk, amelyben kézműves eszközök, játékok, ujjbábok, angolkönyv, matekkönyv, saját játékok és munkafüzetek vannak, sőt, még VR szemüveg is. Amikor ezzel a dobozzal belép az Amigo a kórterembe, sokszor nem tudja, hogy egy háromévessel vagy egy 18 évessel foglalkozik majd. Arra kell felkészítenünk az önkénteseket, hogy ezen a spektrumon mozogni tudjanak, és a lehető legnagyobb értéket tudják kihozni az adott foglalkozásból.
Hogyan választjátok ki erre a felelősségteljes és nem is annyira egyszerű feladatra az önkénteseket?
M.A.: Izgalmas folyamat a kiválasztás. A felvételi kiírásánál feladatokat kell megoldaniuk a jelölteknek, amelyeket el kell juttatniuk az alapítványhoz. Az Amigók javítják ki a feladatokat, majd ez után jön egy szóbeli, ahol a jelentkezők Amigókkal ülnek szemben, ők is döntik el végül, kik legyenek az új önkéntesek. Azok, akik bekerülnek a csapatba, részt vesznek egy széleskörű képzésen: itt információkat kapnak az Alapítványról, a módszer szakmai hátteréről és persze a gyerekekről. Itt még azonban nincs vége, mert az újonnan felvett önkéntesek az adott kórházakba is elmennek betanulni, mielőtt a gyerekekkel kezdenek foglalkozni.
A Tűzoltói utcai gyermekklinikán kezdtétek, jelenleg 20 kórházi csapattal találkozhatnak a gyerekek Amigókkal. Hogyan fogadtak az elején benneteket teljesen ismeretlenül, és ennyi év elteltével hogyan állnak most hozzátok a kórházak és az ott dolgozók?
F-F. S.: Nagy szerencsénk volt az első alkalommal. Olyan empatikus és szeretetteljes kórházpedagógussal találtuk magunkat szemben, aki az első perctől kezdve felkarolta a kezdeményezésünket. Tízen állítottunk be a kórházba azzal, hogy szeretnénk a gyerekekkel foglalkozni, és ő erre nem azt kérdezte, hogy hol van a bejegyzett alapító okiratunk, vagy hogy milyen szabályoknak felelünk meg, hanem azt mondta, hogy nagyon nagy szükség van ránk. Ő vetette fel azt is, hogy a nyelvtanulás legyen a fő tevékenység, mert arra sosincs elég idő. Ez a csoda kellett ahhoz, hogy az Amigos elinduljon. Az évek alatt megtapasztaltuk, hogy a bizalom kiépítéséhez rengeteg idő kell, vagyis az, hogy mi tényleg megyünk és ott vagyunk. Mindig. Amikor erre rájönnek a kórházban dolgozók, akkor erősödik a belénk vetett bizalom is, és akkor kapunk egy dobozt az adott kórházban, amibe az eszközeinket tudjuk tárolni. Sőt, van olyan kórház, ahol tíz év alatt elértük, hogy saját szekrényünk is van.
Minden gyerek mellett legyen egy Amigo a kórházakban – ez az alapítvány célkitűzése. Jól hangzik, de mennyire tartjátok megvalósíthatónak?
F-F. S.: Tény, hogy hangzatos mondat, és lehet, hogy nem a mi életünkben fog megvalósulni, de talán jól leírja a törekvésünket: azt, hogy ahol szükség van ránk, oda megyünk és ott is leszünk. Közben az is fontos, hogy ne ész nélkül növekedjünk, hanem lépésről lépésre, az alapelveinket és az értékeinket megőrizve. Tíz évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy hat város húsz kórházi csapatával leszünk jelen. Most már megvan az a hitünk, hogy száz év múlva akár világszervezet is lehet az Amigos.
Egyenpulóverben járjátok a kórházakat. Honnan jött a zöld „egyenruha”?
F-F. S.: Igazából az történt, hogy amikor ki kellett találnunk az arculatunkat, akkor megkértem egy barátomat a kollégiumban, hogy csináljon valamit, ő pedig ezt találta ki. De a zöld a megbízhatóság és a nyugalom színe, így jól szimbolizálja az értékeinket is.
Sokszor előfordul, hogy hosszú ideig kíséri végig az önkéntes a gyerekek gyógyulását. Vannak olyan gyerekek, akikkel az Amigók tartják a kapcsolatot a kórház falain kívül? És mi a helyzet a szülőkkel: velük is kapcsolatban álltok?
M.A.: Azoknál az Amigóknál, akik többször találkoznak egy-egy gyerekkel, kialakulhat egy szorosabb kapcsolat, nemcsak a gyerekkel, hanem a szülővel is, akik vissza is tudnak és a vissza is szoktak jelezni számunkra.
F-F. S.: Nemrég kaptam egy üzenetet egy anyukától, akivel még az első időszakban kerültem kapcsolatba. Megírta, hogy meggyógyult az időközben felnőtt gyereke, megkapta az utolsó zárójelentést. Nagyon sokat jelentett, hogy ezt megosztotta velem. Az elmúlt tíz évben több tízezer gyerek életére voltunk hatással. Olyan is volt, hogy egy korábbi Amigo írt nekünk, aki most már iskolapszichológusként dolgozik, és a munkája miatt sokat buszozik. Arról mesélt nekünk, hogy éppen a járművön ült, felnyitotta a laptopját, amin volt egy Amigos-os matrica. Odafutott hozzá egy kislány azzal, hogy mennyire imádja az Amigókat. Kiderült, hogy a kislányhoz ő járt többször a kórházba.
A tartalom az AIPM megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.