Ez persze nem lehetséges, a képet utólagos szerkesztéssel tették ilyenné, hogy bemutassák a különböző napszakokat. De a látvány így is magáért beszél.
A NASA Mars-járója, a Curiosity november 16-án, a szerkezet 3299. marsi napján két fotót is készített a tájról, egyszer reggel fél 9 körül, egyszer pedig délután 4-kor. Az így megszületett képek eredetileg fekete-fehérek voltak, ám a NASA munkatársai utólagos módosítással kiszínezték. Ennek eredményeként egyetlen képen látható a marsi napszakok váltakozása, illetve az abból eredő, sárgás, valamint kékes színvilág.
A fotón az 5000 méter magas Mount Sharp oldala is látszódik, míg a szerkezet előtt dombokat és homokdűnéket lehet kivenni. Jobbra a Rafael Navarro-hegyet lehet megpillantani, amit a Curiosity-csapat idén elhunyt kutatójáról neveztek el.
A Mars-járó 2012 óta kutatja a 154 kilométer széles Gale-krátert.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.