Egy elmélet szerint a földi evolúcióhoz hasonló folyamat nem kizárólag a mi planétánkon mehetett végbe, hanem más, még felfedezetlen bolygókon is.
Nem kizárt, hogy ha a jövőben lehetségessé válik a bolygók közti utazgatás, akkor egy hajó legénysége az újabb planétán is emberekre, illetve ahhoz hasonló élőlényekre bukkan majd – mondta a BBC Science Focus-szal zajlott beszélgetésében Simon Conway Morris, a Cambridge-i Egyetem asztrobiológusa.
Morris elméletének alapját a konvergens evolúció jelenti, mely azt mondja ki, hogy az evolúció folyamata a természet törvénye, és annak más bolygókon is ugyanúgy (vagy ahhoz hasonlóan) kell végbemennie, ahogy a Földön is történt. A szakértő ennek alapján úgy véli, hogy más planétákon is dinamikus fejlődésen mehetett keresztül az élet.
Morris különös elmélete nem az első: Arik Kershenbaum brit zoológus szerint az evolúció az életet megmagyarázó mechanizmus, melynek a világegyetem többi részén is működnie kell. Kershenbaum – aki könyvet is írt az idegen civilizációk felemelkedéséről – azzal érvelt, hogy a technológiát használó idegen fajok nem csak úgy felbukkantak, őelőttük is lennie kellett egy kevésbé fejlett fajnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.