Tech MTI 2021. november. 10. 16:03

Elhalasztja a NASA a holdra szállást

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdra szállását.

"A NASA elsődleges feladatának tartja a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb visszatérést a Holdra" – közölte Bill Nelson igazgató egy keddi sajtótájékoztatón, hozzátéve ugyanakkor, hogy az ügynökség Artemis-programja keretében "valószínűleg legkorábban 2025-ben léphet először ember a Holdra".

Az eredeti tervek szerint 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós a Holdra a program keretében. Ezt még a Trump-kormányzat jelentette be 2019-ben.

Mivel a program költségvetése jelentősen meghaladta a tervezettet, megfigyelők már régóta kétségüknek adtak hangot, hogy a NASA képes lesz tartani eredeti célkitűzését.

Trump kedvence, Biden forró kásája: mi lesz a Hold és a Mars meghódításával?

Beiktatása óta számos olyan döntést hozott az Egyesült Államok 46. elnöke, Joe Biden, amellyel elődje, Donald Trump intézkedéseinek hatását igyekszik csillapítani. Egy témával kapcsolatban viszont kimondottan távolságtartó: az űrutazásról szóló projektek egyelőre csak alig kerültek terítékre.

Jogviták is hátráltatták a tervezett indulást. Áprilisban Elon Musk űripari cége, a SpaceX kapott megbízást a NASA-tól az első kereskedelmi célú holdra szálló eszköz kifejlesztésére, amelyet azonban Jeff Bezos űrvállalkozása bíróságon megtámadott. Pénteken hozott döntésében egy szövetségi bíróság elutasította a keresetet. A NASA közölte, hogy így a továbbiakban is a SpaceX-szel fog együttműködni.

Az Artemis-program keretében négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre.

Eddig csak az Egyesült Államok juttatott el embereket a Holdra, az Apollo-missziók keretében 12 amerikai űrhajós landolt az égitesten 1969 és 1972 között.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés