A kutatók szerint az 1986 DA és a 2016 ED85 olyan közel vannak a Földhöz, hogy érdemes lenne rajtuk kezdeni az űrbányászatot.
Gyakran látni a sci-fi filmekben, hogy az emberiség a jövőben az égitestekből nyeri ki a felhasználni kívánt nyersanyagokat. Hogy ez mikor válhat valósággá, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, azt azonban már látni, melyek lehetnek a potenciális célpontok.
A The Planetary Science Journal című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint két olyan objektum is van a Naprendszerben, amelyet érdemes lehet majd a jövőben célba venni. Az egyik az 1986 DA, míg a másik a 2016 ED85, és mindkettő előnye, hogy az úgynevezett földközeli aszteroidák csoportjába tartoznak. Ezek azok, amelyek 1,3 csillagászat egységen belül keresztezik a Föld pályáját. 1 csillagászati egység a Föld-Nap átlagos távolságát jelenti.
Juan Sanchez, a kutatás vezetője szerint az elemzések azt mutatják, hogy mindkét asztaroida 85 százaléka fémben gazdag – vasból és nikkelből állnak –, míg a maradék 15 százalékuk szilikát.
A NASA missziót tervez az aszteroidához, ami csúcsgazdaggá tehetné a Föld minden lakóját
A digitalizációt elutasító kisvállalkozások nagy része vélhetően unja, hogy az üzleti cikkek évek óta rá akarják beszélni arra, hogy megtegye, amihez semmi kedve, és forgassa fel a mindennapjait. Pedig még 2021-ben sem kell páros lábbal berúgni az ajtót - cikkünkben megvizsgáljuk, mi az, amit ma már kötelező meglépni a vállalkozás érdekében, mi az, ami elvárás helyett előny, és mi az, ami hab lehet a digitális tortán.
A kutatók úgy vélik, az ilyen, fémben gazdag asztaroidák olyan égitestekből származnak, amelyek kellően nagyok voltak ahhoz, hogy a fém a magba süllyedjen bennük – nagyjából úgy, ahogy a Föld esetében történt – írja az IFLScience.
Az 1986 DA nagyjából 2,4 kilométer átmérőjű, és a becslések szerint 28 milliárd tonna vasat, valamint 2,5 milliárd tonna nikkelt tartalmaz. Emellett olyan kisebb, de értékes mennyiségű fém is van benne, mint a kobalt és egyéb nemesfémek. A szakemberek szerint ha az űrbányászat valósággá válik, egyetlen ilyen aszteroida jó ideig elláthatja az emberiséget nyersanyaggal.
A NASA egyébként a tervek szerint 2022-ben elindul majd a 16 Psyché nevű aszteroidához, ami olyan gazdag fémekben, hogy minden embert csúcsgazdaggá tehetne a Földön. Más kérdés, hogy ez jóval távolabb van a Földtől a mostani tanulmányban szereplő aszteroidákhoz képest, ami megnehezítené a bányászatot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.