Tech MTI 2021. szeptember. 13. 17:50

A statisztika is kimutatta, ritka, hogy a koronavírus-fertőzésbe belehaljanak a kétszer oltottak

Az angol statisztikai hivatal kimutatta, hogy 51 ezer áldozat közül 256 volt olyan, aki két oltást kapott.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a Covid–19 vagy szövődményeibe belehal az, aki megkapta az új koronavírus elleni oltás mindkét adagját, mint az, akit egyáltalán nem oltottak be vagy csak egy adagot kapott – mutatta ki az angol statisztikai hivatal (ONS).

2021 januárja és júliusa között történt több mint 51 ezer, Covid–19 okozta angliai elhalálozásból csupán 256 (0,5 százalék) volt az olyan beteg, aki az oltás mindkét adagját megkapta, többségük olyan ember volt, akinek az egészségére nagy kockázatot jelentenek a Covid–19 szövődményei – írja a BBC.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy az oltások jól védenek a betegségektől és az elhalálozástól – közölték a szakemberek.

"Elemzéseink azt mutatják, hogy sajnos történtek elhalálozások a Covid–19 miatt olyan emberek körében, akiket teljeskörűen beoltottak. Ugyanakkor azt találtuk, hogy a Covid–19 okozta halálozás kockázata jóval kisebb a teljeskörűen beoltottak körében, mint az oltatlanok esetében" – idézte Julie Stanborought, az ONS kutatóját a BBC.

Azok között, akik meghaltak Covid–19-ben vagy a szövődményeiben az oltás mindkét adagjának felvétele után, 13 százaléka volt az immunhiányos beteg, 61 százalék volt férfi és több mint 75 százalékuk volt olyan, akire valamilyen krónikus betegség miatt súlyos kockázatot jelent az új koronavírus-fertőzés.

Az Egyesült Királyságban a 16 éven felettiek 80 százaléka már megkapta az oltás mindkét dózisát, mintegy 90 százalékuk legalább egy oltást kapott.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.