Tech hvg.hu 2021. szeptember. 08. 08:37

Nagy bejelentenivalója van a Facebooknak és a Ray-Bannek: érkezik a közös szemüvegük

A terméket szeptember 9-én leplezi le a vállalat. Közben Zuckerberg oldalán érdekes videók tűntek fel: csak nem az újdonság látszik rajtuk?

Egy nem túl hivalkodó, mégis informatív meghívót küldött szét a sajtó munkatársainak a Facebook és a Ray-Ban, hogy bemutassák végre a közösen tervezett okosszemüvegüket. Erről az újdonságról beszélt korábban a Facebook-alapító Mark Zuckerberg is, hangsúlyozva, hogy a vállalat ezzel a termékkel kíván belépni a kiterjesztett valóságra (augmented reality) támaszkodó eszközök piacára. A most kiküldött meghívó alapján pedig azt is tudni, mikor lesz a nagy bemutató:

az érdeklődőket szeptember 9-re várják.

A dokumentum mást természetesen nem árul el, így a szemüveg kinézetéről, tudásáról semmilyen hivatalos információ nincs – legalábbis egyelőre. A The Verge mindenesetre megjegyezte, hogy Zuckerberg oldalán több videó is megjelent a bejelentés előtt, melyekben különféle sporttevékenységek közben látható. Az egyiken például evez, egy másikon pedig játékos kardcsatát vív a gyermekével.

A felvételek érdekessége, hogy azon minden az alapító szemszögéből látszik, kamerát viszont nem tartott a kezében. Lehet, hogy a szemüveggel videókat is lehet készíteni? Csütörtökön ez is kiderül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.