Tech hvg.hu 2021. június. 10. 16:27

Saját okosórát dobna piacra a Facebook, kiszivárgott, milyen lehet

A Facebook állítólag 2022 nyarán mutathatja be a saját fejlesztésű okosóráját. Bár most több dolog is kiszivárgott a projektről, még mindig nem biztos, hogy lesz belőle valami.

Az év elején röppent fel a hír arról, hogy a Facebook okosórát tervez piacra dobni, amelynek saját üzenetküldő alkalmazása, valamint az egészségi paraméterek monitorozását lehetővé tévő funkciói is lesznek. Azóta nem sokat lehetett hallani a projektről, a The Verge szerint azonban úgy tűnik, 2022 nyara előtt nem láthatjuk majd a készüléket.

A Facebook hivatalosan még nem erősítette meg az óra érkezését, a lap szerint azonban az apró információmorzsákból már össze lehet rakni, hogy milyen lehet majd.

Ezek szerint lesz majd benne egy pulzusmérő, valamint két kamera is: egy előlapi, valamint egy hátoldali, amelyiket szükség esetén le lehetne venni az eszközről. Ez utóbbi FullHD felbontásban közvetítheti majd a képet. A készülék ára 400 dollár (nagyjából 113 ezer forint) lehet, ám ez még változhat.

A fejlesztést ismerő források szerint a Facebook együtt dolgozik az amerikai mobilcégekkel, így elképzelhető, hogy az óra 5G-képes és telefon nélkül is használható lesz.

A The Verge úgy tudja, a Facebook azért is kezdett saját készülék fejlesztésébe, mert szeretné megkerülni a Google és az Apple korlátozásait – már ami a felhasználói adatok gyűjtésére vonatkozik. Ettől függetlenül az órán állítólag az Android átdolgozott verziója futna.

[Fizet a Facebook, hogy bizonyítsa az Apple rossz szándékait?]

Hogy valóban elkészül-e az eszköz, egyelőre kérdéses. Az elmúlt évek adatvédelmi botrányait ismerve nem biztos, hogy a felhasználók azonnal akarnának egyet, főleg úgy nem, hogy kamera is van rajta. Ráadásul ha tényleg az adatgyűjtés miatt fejleszti a készüléket a vállalat, akkor ez sem túl jó hívószó a leendő felhasználók számára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Nagyítás Máté Péter 2021. június. 18. 20:00

Orfűn tért vissza a fesztiválszezon

Többek között Krúbi és a 30Y koncertjével startolt el a szezon első fesztiválja Orfűn. A MiniFishingen szombat hajnalig közel 30 zenekar lép még színpadra, mi is ott jártunk, hogy újra átéljük a koncertélményt.