Korábban Joe Biden adott utasítást a hírszerzésnek, hogy vizsgálják ki, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból került-e ki.
A koronavírus eredetének feltárására indított vizsgálatokra tekintettel a jövőben nem távolítja el a vírus mesterséges eredetével kapcsolatos állításokat alkalmazásairól a Facebook – közölte a vállalat szóvivője. "Továbbra is együttműködünk egészségügyi szakértőkkel, hogy lépést tarthassunk a járvány folyamatosan változó természetével és rendszeresen frissítjük felhasználási feltételeinket az új tények és fejlemények tükrében."
A szabályok megváltozását elsőként a Politico című hírportál jelentette, miután Joe Biden amerikai elnök utasítást adott szerdán a hírszerző ügynökségek vezetőinek, hogy "kettőzzék meg erőfeszítéseiket" a koronavírus-járvány eredetének feltárására, beleértve azt lehetőséget, hogy a kórokozó SARS-CoV-2 vírus egy kínai laboratóriumból kerülhetett ki.
A közösségi hálózatok üzemeltetői a járvány kitörése óta folytonos nyomás alatt állnak, hogy kiszűrjék felületeiken az a pandémiával kapcsolatos hamis információkat.
A Facebook szerint eddig a felhasználási feltételek megsértése miatt több mint 16 millió félrevezető bejegyzést törölt a koronavírussal, illetve a vakcinákkal összefüggésben.
A vállalat egyébként februárban jelentette be, hogy kibővíti az alkalmazásain törlésre kerülő állítások típusainak listáját, amelyre akkor felkerültek a koronavírus mesterséges eredetével kapcsolatos tartalmak is. A Facebook szóvivője közölte, hogy a vállalat rendszeresen frissíti ezt a listát az egészségügyi szakértők tanácsait követve.
A hét elején amerikai kormányzati tisztségviselők közölték, hogy tudomásuk van egy bizalmas hírszerzési jelentésről, amelyet Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt köröztettek kormányzati keretekben, eszerint a Vuhani Virológiai Intézet három munkatársa 2019 novemberében annyira lebetegedett, hogy kórházi kezelésre szorul. Azt azonban nem tudni, hogy az amerikai hírszerzés mennyire megbízhatónak tartja ezt az értesülést.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.