Tech hvg.hu 2021. május. 05. 15:11

Döntött a Facebook "legfelsőbb bírósága": nem térhet vissza Donald Trump

Eddigi legfontosabb döntését hozta meg szerdán a Facebook független ellenőrző bizottsága. Ennek alapján a volt amerikai elnök nem térhet vissza a Facebook-birodalom közösségi platformjaira.

Januárban a washingtoni Capitoliumnál történt, hét halálos áldozattal járó események körüli hangulatkeltésre hivatkozva a Facebook kitiltotta Donald Trumpot a Facebookról. A vállalat által életre hívott, de attól függetlenül működő ellenőrző bizottság tagjai azt vizsgálták meg, vajon eljött-e az ideje annak, hogy visszaengedjék az amerikai üzletember-politikust.

A döntést magyar idő szerint 15 órakor hozták nyilvánosságra: a szervezet úgy határozott, Trump egyelőre nem térhet vissza a közösségi oldalra.

Ettől függetlenül a szervezet szerint nem volt jó lépés az egykori amerikai elnök határozatlan idejű kizárása a Facebookról, ezért azt kérik a közösségi oldaltól, a következő hat hónapon belül vizsgálja felül ezt a döntést. Ennek eredményeként egy arányos, a szabályokkal összhangban álló döntést vár a szervezet, amit a platform többi felhasználójára is alkalmazni lehet majd.

AFP / Mandel Ngan

A Facebook egyébként nem sokkal azután kérte meg az ellenőrző bizottságot a vizsgálatra, hogy januárban felfüggesztették a felhasználói fiókját. A mostani döntés előtt egy nappal egyébként egy saját közösségi oldalt indított.

A Facebook független ellenőrző bizottsága egyébként a mostani határozatában megerősítette, hogy Donald Trump január 6-án tett bejegyzései hozzájárultak a Capitolium erőszakos ostromához, a szavai pedig legitimizálták azt.

Nem a Facebook volt az egyetlen, amely lépéseket tett Donald Trump ellen januárban. A Twitter örökre kitiltotta a platformjáról az egykori elnököt, de kizárta őt a fiókjából a Twitch és a YouTube is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.