Tech hvg.hu 2021. március. 30. 17:03

Kórháznak épít kvantumszámítógépet az IBM, ez lehet a világ első ilyen eszköze

Az IBM és a Cleveland Clinic együttműködési megállapodásának köszönhetően hamarosan elkészülhet a világ első, „kiskereskedelmi” forgalomba szánt kvantumszámítógépe.

Az elmúlt években több fontos előrelépés is történt a kvantumszámítógépek fejlesztése terén. A Google 2019 végén bejelentette, hogy elérte a kvantumfölényt, majd a Honeywell jött azzal, hogy megépítette a világ legerősebb kvantumszámítógépét.

Néhány hónapja újra a Google eszközéről hallhattunk, amit gyógyszerfejelsztésre használnának a tudósok, most pedig az IBM állt elő egy fontos hírrel: már készíti az amerikai Cleveland egyik kórházának, a Cleveland Clinicnek az első, „kiskereskedelmi” célokat szolgáló kvantumszámítógépét.

A két szervezet tízéves együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy az eszköz segítse az egészségügyet. Ez azért is fontos mérföldkő, mert az IBM most először készít külső megrendelésre kvantumszámítógépet – írja az Engadget.

IBM

De nemcsak az eszközt kapja majd meg a kórház. A megállapodás értelmében egy 1000+ qubit számítási kapacitású kvantumszámítógép-rendszert is vásárol a Cleveland Clinic, amelyet a városban lévő adatközpontba telepítenének. Különböző klinikai kutatásokhoz, gyógyszerfejlesztésekhez és más, az egészségügyhöz kapcsolódó munkákhoz használják majd őket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.