BioUltra néven mutatták be a woresteri mérnökök annak a vonatnak a prototípusát, amelyik biometánt tankolva 3200 km-t is képes megtenni egyhuzamban.
Ahhoz, hogy a globális felmelegedésen valamelyest képesek legyünk úrrá lenni, arra van szükség, hogy mielőbb lenullázzuk az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ennek egyik fontos eleme, hogy kizöldítsük a közlekedést, és olyan járműveket használjunk, amelyek nem szennyezik a környezetet.
A repülés helyett jó alternatíva lehet például a vonatkozás, ám még ezen a téren is bőven van hová fejlődni. Sok helyen ugyanis még mindig dízelvonatokat használnak, ami nem túl környezetbarát megoldás. A brit Worcester városában működő Ultra-Light Rail Partners szakemberei egy olyan vonatot fejlesztenek, ami duplán hasznos lehet a környezet számára.
Az India Times beszámolója szerint amellett, hogy a BioUltra névre keresztelt szerelvény elektromos árammal megy, az energiát a hulladékból, pontosabban az abból származó metánból nyeri.
A tervek szerint a vonat 20 méter hosszú lesz, és nagyjából 80 km/h-val fog közlekedni. Jelenleg egy prototípus már elkészült: ez 10 méter hosszú és 12 tonnát nyom.
A lap szerint a biometán felhasználása egyáltalán nem juttat mérgező anyagot a levegőbe, és az égéstermék is szagtalan. A vonat képes lehet 3200 km megtételére elegendő üzemanyagot magával vinni. Emellett további jó hír, hogy mivel a vonat jóval könnyebb, mint a hagyományos dízelmotoros változat, így a síneket is jobban kíméli, és kevesebb karbantartásra lesz szükség.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.