Tech HVG 2025. január. 13. 13:03

Találtak egy 3000 éves erődöt. Majd elszáradt a fű, és kiderült, hogy negyvenszer nagyobb, mint gondolták

Drónok segítségével tárták fel Grúziában azt a 3000 éves erődöt, amely a nagyvárosok kialakulásának tanulmányozásában is sokat segíthet.

A régészeket is meglepte annak az ősi erődítménynek a mérete, amelyet Grúziában tártak fel brit, amerikai és grúz tudósok. Amikor először kezdték el feltárni a területet, nyár volt, és magas a növényzet, ám amikor ősszel visszatértek, az elszáradt növényzetnek köszönhetően kiderült, hogy a nagyjából 3000 éves erőd negyvenszer nagyobb a korábban gondoltnál. A felfedezésről az Antiquity tudományos lapban jelent meg publikáció.

Nathaniel Erb-Satullo, a vizsgálat egyik részt vevő kutatója szerint a drónoknak köszönhetően sikerült úgy feltérképezni a bronzkori erődöt, a Dmanisis Gorát, ahogyan az a földi vizsgálatokkal nem lett volna lehetséges. „A Dmanisis Gora nemcsak a dél-kaukázusi régióban számít jelentős leletnek, hanem azt is segít megérteni, miként alakultak ki a nagy települések” – hangsúlyozta a szakember.

Celtic La Tène on X (formerly Twitter): “Dmanisis Gora, a large fortress of the Late Bronze Age in the Caucasus Mountains revealed by drone mapping. Not Celtic, but an interesting discovery in this area. pic.twitter.com/lO9dMK5Piq / X”

Dmanisis Gora, a large fortress of the Late Bronze Age in the Caucasus Mountains revealed by drone mapping. Not Celtic, but an interesting discovery in this area. pic.twitter.com/lO9dMK5Piq

A Gizmodo beszámolója szerint a kaukázusi terület Grúzia, Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország egyes részeit foglalja magában, ahol számos kultúra élt korábban, és a helyi lakosság ősi kereszteződése is itt ment végbe. A tanulmányban a kutatók arról írnak, hogy időszámításunk előtt 1500 és 500 között kezdtek kialakulni nagy erődtelepek a dél-kaukázusi régióban.

A csapat eredetileg 2018 nyarán kezdte el vizsgálni a területet, majd miután ősszel visszatértek, az erődítmény újabb nyomait találták meg. Ekkor jött az ötlet, hogy drónnal is fel kellene térképezni a területet, így végül 11 ezer légi felvételt készítettek a helyszínről.

A felmérés eredményei azt mutatták, hogy a helyszín több mint negyvenszer nagyobb, mint eredetileg gondolták, beleértve egy nagy külső települést is, amelyet egy 1 kilométer hosszú erődfal védett.

A csapat azt reméli, hogy az adatok segítségével olyan dolgokat is megvizsgálhat, mint a népsűrűség, az állatállomány mozgása vagy éppen a mezőgazdasági gyakorlatok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.