Tech MTI 2021. február. 10. 10:03

Felkerült az internetre a középkori Magyarország digitális atlasza

Az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásokra támaszkodva megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről – húsz évvel ezelőtt, CD-n – kiadott adatbázisát, amely így bárki számára böngészhetővé vált az interneten.

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993 és 2001 között. A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményében. A tájékoztatás szerint

megtalálható a térképen minden olyan település (város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor), amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani.

A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza.

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének vezetésével végzett munka során a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át. Mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte.

A megújult adatbázis, amely az innen letölthető futtatóprogram (.zip) telepítése után most már bárki számára interneten is elérhető, változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz. Így például beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája és teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.