Tech hvg.hu 2021. február. 03. 08:03

Androidos? Frissítse a Chrome böngészőt, átláthatóbb lesz a böngészés

A Google új fejlesztésének köszönhetően átláthatóbbá váltak az androidos Chrome böngészőben a megnyitott lapfülek, és csoportosítani is lehet azokat.

Aki a Chrome-ot használja böngészésre az androidos mobilján, annak érdemes lehet a napokban frissíteni az alkalmazást. A Google által kiadott új verzió két dologban is újdonságot hoz a felhasználóknak: egyrészt új kinézetet készítettek a lapfülek böngészéséhez, másrészt pedig egy új csoportosítós funkcióval is találkozhatunk, ami megkönnyíti a weboldalak rendezését.

Az újdonságokat a Chrome 88-as verziójával már megkapta néhány felhasználó, a kört vélhetően – szokás szerint – fokozatosan bővíti a Google, így érdemes időnként ránézni a Chrome alkalmazásra a Play áruházban.

A böngészőben megnyitott lapok között eddig úgy böngészhettünk, hogy azok függőlegesen jelentek meg előttünk. A frissítés után már egységes méretű téglalapokat láthatunk, amik egymás mellett és alatt helyezkednek el. Ezek bármelyikére rábökve megnyílik a Chrome-ban az adott lapfül.

hvg.hu

Egyszerre nagyjából hat ilyen fér el a kijelzőn, a bezárásukhoz pedig balra vagy jobbra kell csúsztatni őket.

A lapok csoportosítása az asztali gépekre szánt Chrome-ban már tavaly megérkezett, mostantól viszont a mobilos változatban is használhatjuk. A lapokat úgy csoportosíthatjuk, ha egymásra húzzuk azokat.

hvg.hu

Ha a csoportosított oldalak közül az egyiket megnyitjuk, a kijelző alján egy ikonsáv jelenik meg, ami segít abban, hogy átváltsunk a csoporton belül egy másikra.

hvg.hu

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.