Tech hvg.hu 2021. január. 22. 08:03

620 km/h-val zakatol az új kínai mágnesvasút, de még rátesznek egy lapáttal

Egyelőre csak a prototípusa létezik annak az új kínai mágnesvasútnak, amely az ázsiai szakemberek első mérései alapján 620 kilométer/h-s sebességre képes. Mire azonban forgalomba kerül, ennél is gyorsabb lesz.

Újabb szupervonatot alkotott Kína: a mágneses (maglev) technológiával hajtott szerelvény egy rövid pályaszakaszon 620 kilométer/h-s sebességet produkált, ami kimondottan látványos, tekintve, hogy csak egy prototípusról van szó. A szerelvényről korábban több kép is megjelent, de a teljesítménye akkor még nem volt ismert.

A South China Morning Post szerint a mágnesvasút rendes, forgalomban is megjelenő változata valamikor 5–6 év múlva készülhet el, a szakemberek pedig nagyon szeretnék, ha az a verzió még gyorsabb lenne. Az első számítások alapján a szerelvény akár 800 kilométer/h-val is szállíthatja majd az utasokat.

A mágnesvasútnak nincsenek kerekei, a vonatot a mágneses jelenségből keletkező lebegés tartja a pályán. Ilyen szerelvényekből Japánban is működik néhány, és főleg azért előnyösek, mert a több tízkilométeres távolságot pár perc alatt letudják. Az újfajta kínai szerelvény a városi előközlekedésben áll majd forgalomba, egy különleges pályán. A fejlesztés azért is ilyen hosszú, mert magát a pályát is meg kell építeni. Utóbbi kilométerenkénti becsült ára mintegy 250–300 millió jüan, nagyjából 39 millió dollár. A különösen magas ár oka, hogy a maglev technológia még nem elterjedt.

Dél-Koreában csőben haladó vonattal kísérleteznek, az 1019 km/h-val halad.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?