A kínai állami televízió közzétette azokat a képsorokat, amelyen a Csang'o-5 keddi landolását, valamint a mintavételi folyamatokat láthatjuk.
A kínai állami televízió, a CCTV még kedden számolt be arról, hogy sikeresen landolt a Hold felszínén a Csang'o-5 kínai űrszonda. Az eszköz célja, hogy kőzetmintákat gyűjtsön az égitestről, majd azokat visszajuttatná a Földre, hogy a tudósok itt tudják elemezni őket.
Az egységre a kínai szakemberek több kamerát is felszereltek, amelyek képét most küldte át az egység a Földre. Ezek szerint a Csang'o-5 sikeresen landolt, és már meg is kezdte a mintagyűjtést.
A tervek szerint csütörtökre be is fejezi a munkát a robot, majd a felszállóegység a start után dokkol a Hold körüli pályán keringő visszatérő modullal. Ha minden jól alakul, a holdszonda nagyjából 8,2 kilogramm mintát hoz majd el a Földre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.