Tech hvg.hu 2020. november. 26. 09:33

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.

Szép lassan közeledik a Samsung bemutatójának időpontja, melyen leleplezi 2021-re szánt csúcsmobiljait: a Galaxy S21-család tagjait. Hogy erre mikor kerül majd sor, azt egyelőre nem tudni. Nemrég arról lehetett hallani, hogy a szokásosnál korábban, január 14-én mutatja majd be az eszközeit a dél-koreai vállalat, majd jött egy olyan információ is, hogy mégis februárban lehet a leleplezés.

Akárhogy is, az időponthoz közeledve egyre több kiszivárgott információt hallhatunk a telefonokkal kapcsolatban. Nemrég néhány renderelt képet is láthattunk már róla, most pedig újabbak érkeztek.

Az ismert szivárogtató, Iceuniverse a Twitteren tett közzé két olyan fotót, amin a Galaxy S21 – vagy a Galaxy S21+ – látható a készüléket védő tokban.

A látottak alapján a 6,2 illetve a 6,7 colos, FullHD+ felbontású, 120 Hz-es frissítési rátával rendelkező OLED kijelzők sík képernyők lesznek, vagyis a széleit nem kerekíti le a Samsung. A felbontás kapcsán érdekesség, hogy az eddig ismert adatok szerint a Samsung "lefelé" fejlesztette a panelt, az idei évben bemutatott Galaxy S20-ak felbontása ugyanis 1440p+.

A tok sajátossága lehet, hogy a hátlapon a hármas kamerarendszer mellett egy plusz lyukat is kellett hagyni, hogy semmit se takarjon el a kiegészítő. Mindez elsőre elég furcsán néz ki, így a tervezőknek érdemes lehet a jövőben ezt is figyelembe venniük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.