Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint két olyan jogi eljárás is folyamatban van az amerikai bíróságokon, amelyet a TikTok betiltása miatt indítottak. Amíg azokban nincs döntés, a szolgáltatás alól sem húzzák ki a szőnyeget.
Az Egyesült Államok, valamint a kínai ByteDance által birtokolt TikTok között hónapok óta tartó csatározásnak hivatalosan csütörtökön, vagyis november 12-én kellett volna véget érnie. Azért éppen akkor, mert az amerikai kereskedelmi minisztérium szeptember közepén kiadott közleménye szerint november 12-től kezdve tiltották volna be Amerikában a szolgáltatást.
Az elmúlt hetekben azonban semmit sem lehetett hallani az ügyről. Bár a TikTok 30 napos halasztást kért, erre még csak válasz sem érkezett amerikai részről, így sem a cég, sem pedig a felhasználók nem tudták, mi lesz a határidő lejárta után.
A Facebook attól tart, hogy betiltják
Hosszabb távon visszafele sülhetnek el a TikTok betiltását kilátásba helyező amerikai intézkedések. A világ legnagyobb közösségi szolgáltatójánál attól tartanak, ha az Egyesült Államok tényleg betiltja a TikTokot, azzal precedenst teremt, és több ország vezetői gondolkodhatnak el, hogy náluk milyen appokat kellene tiltólistára tenni. És akkor a sok minden miatt problémásnak számító Facebook neve is felmerülhet.
Mostanra kiderült: semmi. Legalábbis egyelőre semmi. A The Wall Street Journal beszámolója szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium egyelőre nem élesíti a határozatot, ami a tiltást eredményezné. Ennek oka, hogy októberben a felhasználók egy csoportja pert indított a szövetségi kormány ellen, így a minisztérium addig nem lép, amíg ott nem születik ítélet. A lap szerint emellett korábban egy másik keresetet is benyújtottak a tiltás miatt, és még abban az ügyben sem született ítélet.
A Trump-kormányzat szerint a TikTok révén a Kínai Kommunista Párt amerikai állampolgárok bizalmas adataihoz férhet hozzá, és ez a kormányzat álláspontja szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kínai törvények szerint ugyanis a vállalatnak – kérésre – kötelezően ki kell szolgáltatnia az adatokat a hazai hatóságoknak. A TikToknak az Egyesült Államokban több mint 100 millió felhasználója van.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.