Tech hvg.hu 2020. október. 26. 11:03

Új mobilgyártó tör be Európába

Európa hat országában kezdi el árulni a Vivo az X50 Pro készüléküket, amit a kontinensünkön X51 G néven kell majd keresni. De jön három másik mobil is.

Az elmúlt években többféle aspektusból is hallhattunk már a Vivo által gyártott okostelefonokról, az európai piacra azonban eddig nem lépett be a gyártó. Most, a keleti terjeszkedés után a vállalatnál úgy döntöttek, Európában is megvetik a lábukat.

A tervek szerint első körben az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban és Spanyolországban lesz majd jelen képviselettel a kínai gyártó. Az első telefonra nem is kell sokat várni: olyannyira nem, hogy már be is mutatták a Vivo X51 5G-t, ami az Ázsiában kapható X50 Pro európai változata lesz. Az elnevezésen valószínűleg azért változtattak, mert az – egyébként a cégcsoporthoz tartozó – RealMe-nek már van egy X50 Prója Európában. Ugyanakkor az európai és a kínai modell között nemcsak a név a különbség, a szoftverén is módosítottak.

Vivo

A csúcsmobil mellé érkezik néhány középkategóriás készülék is: például az Y70 és az Y20, az Y11 pedig a belépő szintet jelenti majd. Emellett jön két, a Google digitális asszisztensével is jól használható vezeték nélküli fülhallgató. Az egyik a True Wireless Stereo Earphone Neo, amit zajcsökkentő funkcióval láttak el, míg a másik a Wireless Sport Earphone, amit szabadtéri használatra terveztek, így nagyobb akkumulátorral (és ezáltal hosszabb üzemidővel is) büszkélkedhet.

A Vivo persze semmit nem bíz a véletlenre, így piacra lépés előtt 9000 embert szondáztattak meg, hogy milyen lenne a fogadtatás – aminek kiértékelése a jelek szerint többségében pozitív visszajelzést hozhatott. És persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Vivo jelenleg a világ hatodik legnagyobb mobilgyártója a Counterpoint Research piackutató cég felmérése szerint. A nyitással valószínűleg az amerikai szankciók miatt Európában is meggyengült Huawei által hagyott piaci rést szeretnék betölteni.

A mobilgyártó nemrég mutatta be okostelefon-prototípusát, egy valóban színváltós telefont.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.