Tech MTI / hvg.hu 2020. október. 14. 12:33

Kiadta a parancsot a NASA: a Holdon nincs háború, és a szemetelés is tilos

Kezd összeállni az Artemis-misszió, amely a Hold újabb meghódítását célozza. A lépés fontos: az égitestről indulhatnak majd az első űrhajósok a Mars felé. Ehhez azonban be kell tartani néhány szabályt.

Ember a Holdon
Friss cikkek a témában

A NASA új szabályai megtiltják a harcot és a szemetelést a Holdon, és az olyan történelmi helyszíneket is el kell kerülniük a kísérőbolygóra lépő űrhajósoknak, mint az Apolló-11 egykori bázisa. Az amerikai űrhivatal kedden hozta nyilvánosságra új irányelveit az Artemis holdraszállási programmal kapcsolatban. A szabályok az 1967-es világűrszerződésen és más megállapodásokon alapulnak.

Az úgynevezett Artemis-egyezséget eddig nyolc ország írta alá. Az alapító tagok között szerepel az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Olaszország, Japán, Luxemburg, az Egyesül Arab Emírségek és Nagy-Britannia. Jim Bridenstine, a NATO igazgatója azonban arra számít, hogy további országok is csatlakoznak majd.

A NASA tervei szerint 2024-ben szállhatnának le ismét űrhajósok a Holdon.

Bridenstine hangsúlyozta, hogy a világűrkutatás történetének legnagyobb szabású koalíciója jöhet létre, ami egyúttal a jövőbeli Mars-expedíciók útját is kikövezheti. Mindeddig csak az Egyesült Államok küldött embert a Holdra: 1969 és 1972 között 12 amerikai űrhajós járt az égitesten.

Mike Gold, a NASA nemzetközi és ügynökségek közötti kapcsolatokért felelős főnöke szerint "nemcsak az fontos, hogy űrhajósaink eljussanak a Holdra, hanem az is, hogy magunkkal vigyük oda az értékeinket is".

Az első számú szabály szerint mindenkinek békével kell érkeznie. A titkolózás tilos, minden felbocsátott objektumot azonosítani és regisztrálni kell. Minden tag egyetért abban, hogy űrhajós vészhelyzet esetén segítséget nyújtson. Az űrben használt rendszereknek univerzálisnak kell lenniük, minden felszerelésnek kompatibilisnek kell lennie, és a tudományos adatokat meg kell osztani egymással. A történelmi helyszíneket meg kell óvni, és bármilyen keletkező űrszemetet megfelelő módon ártalmatlanítani kell. A holdjárók és más űreszközök küldetését nem veszélyeztetheti, hogy mások túl közel kerülnek hozzájuk. A szabályok megszegőit távozásra szólítják fel – hangsúlyozta Bridenstine.

Oroszország egyelőre kívülről szemléli a fejleményeket. Dmitrij Rogozin, az orosz űrhivatal vezetője hétfőn egy nemzetközi űrhajózási kongresszuson arról beszélt, hogy az Artemis-program túlságosan Amerika-központú, és ő inkább a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonló együttműködési modellt részesítene előnyben. Az űrkutatásban szintén élen járó Kína teljesen kimaradt az egyezményből. A NASA ugyanis, legalábbis egyelőre, semmiféle kétoldalú megállapodást nem köthet az ázsiai országgal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.