A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint az első koronavírus-vakcinák beadása után sem szabad véget érnie a járványügyi védekezésnek.
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen készülő oltások megjelenése után is tart majd még a járványügyi védekezés Németországban – figyelmeztetett a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) egy kedden megjelent elemzésében. Az RKI a következő hónapok várható folyamatairól készített elemzést, melyben kiemelte, hogy az oltás a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem fontos eszköze,
de önmagában nem elég a vírus legyőzéséhez, különösen az első időszakban, amikor még csak korlátozottan áll majd rendelkezésre.
Ezért az első vakcinafajták megjelenése után is érvényben maradnak az alapvető fertőzéshigiéniai szabályok, így a maszkviselés, a távolságtartás, a gyakori kézmosás, amelyeket az őszi-téli időszakban ki kell egészíteni a rendszeres szellőztetés gyakorlatával – hangsúlyozta az RKI.
Ezzel összefüggésben Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter egy hétfői fórumon elmondta, hogy a kormány várakozásai szerint 2021 első negyedévében, a január-márciusi időszakban válhatnak elérhetővé a SARS-Cov-2 elleni első oltóanyagok. Mint mondta, a kormány több vakcina fejlesztését támogatja, mert nem lehet tudni, hogy melyik bizonyul majd hatásosnak és biztonságosnak. Az oltást elsőként a leginkább sérülékeny csoportok tagjai, az idősek és az egészségügyi dolgozók kaphatják meg.
Korábban brit kutatók is azt közölték, hogy a védőoltás önmagában kevés a Covid–19-járvány megállítására. Így a társasági élet bizonyos korlátozására azután is szükség lesz, hogy megkezdődik a tömeges oltás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.