Tech hvg.hu 2020. július. 16. 10:03

Hivatalos videón a OnePlus új, olcsóbb androidos telefonja

Napok múlva bemutatja a OnePlus régi-új stratégiájának első gyümölcsét, az elérhető árú, de kellően erős specifikációjú OnePlus Nordot. Egy videóból sok minden kiderül róla.

Bár régebben inkább olcsóbb telefonok kapcsolódtak a OnePlus nevéhez, később inkább csúcstelefonokkal próbálkozott. Most viszont visszatérnek a gyökerekhez, és a csúcstelefonok mellett elérhetőbb árú készülékeket is kiadnak, legelőször a korábban még OnePlus 8 Lite-ként emlegetett OnePlus Nordot. A telefont várhatóan július 21-én jelentik be (állítólag nem is akármilyen körülmények között), azonban már most megtekinthető egy videón. Az ismert youtuber, Marques Brownlee faggatja Carl Pei társalapítót, többek között az alkatrészek költségeiről és a tervezés menetéről.

YouTube/Marques Brownlee

Kiderül az is, hogy a telefon nem lesz vízálló (ez emelte volna a költségeket), bár bizonyos fokú víz elleni védelmet azért kínál. Pei azt is elmondja, hogy bár a fejhallgató-csatlakozó nem sokba kerül, azonban kompromisszumokat eredményez, például megnövekedett méreteket és csökkent akkumulátorkapacitást, ez az oka annak, hogy a készüléken nem lesz 3,5 mm-es csatlakozó. Azt is hozzáteszi, hogy a vezeték nélküli fülhallgatók ára az utóbbi időben csökkent, tehát a hiányzó audio portnak nem jelenthet problémát.

Carl Pei fülében pedig ott a világoskék valóban vezeték nélküli füles, a OnePlus Pods, amit várhatóan ugyanakkor mutatnak majd be, mint a OnePlus Nordot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés