Tech hvg.hu 2020. július. 09. 16:03

Az iPhone 12 még fülhallgató és mobiltöltő nélkül is drágább lehet

Egy elemző szerint annak ellenére emelheti az iPhone 12 árát az iPhone 11-énél is magasabbra az Apple, hogy a dobozból kivehetik a töltőt és a fülhallgatót is.

Az utóbbi hetekben több pletykát is hallhattunk már arról, hogy az Apple nemcsak a fülhallgatót venné ki az iPhone 12 dobozából, hanem a töltőt is, így lényegében csak a készüléket kapnák meg a vásárlók. A dolognak persze lehet egy jó oldala is: minél kevesebb kiegészítőt tesznek a mobil mellé, annál olcsóbb lehet a telefon.

A MacRumors által idézett szerint Jeff Pu szerint nem ez a helyzet. A szakember úgy számol, az iPhone 12 5,4 colos kijelzővel ellátott, várhatóan legolcsóbb modellje 749 dollárt kóstál majd, ami egyszerű átváltással 233 ezer forintot jelent. Mindez akkor igazán érdekes, ha hozzávesszük, hogy az alap iPhone 11-et 699 dolláros (218 ezer forint) áron kínálja a cég.

PhoneArena

Pu szerint az új modell így 50 dollárral (kb. 15 ezer forint) lehet drágább, mint a 2019-es iPhone 11.

Magyarországon jelenleg az adókat is hozzávéve 289 990 forint az alap iPhone 11 ára, így ha helyesek Pu számításai, az iPhone 12 legegyszerűbb változatának árcédulájára is 300 ezer forint feletti összeg kerülhet.

A szakember szerint ugyanakkor érthető az áremelkedés. Az iPhone 12 ugyanis a pletykák szerint már 5G-képes lesz, kijelzőnek pedig egy OLED panelt kap, ami drágább alkatrész, mint az iPhone 11-ben lévő LCD egység. Pu úgy látja, a lehetséges áremelkedés még az elfogadható kategóriát jelenti a vásárlók számára, és emiatt nem csökken majd a kereslet.

[Üzentek az Apple-nek: dobják csak a töltőt, és adjanak helyette minőségi tokot]

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.