Tech hvg.hu 2020. június. 11. 15:18

Véletlenül felkerülhetett a PlayStation 5 az Amazonra, árral együtt

Egyelőre nem tudni, mennyire lehet hinni annak az információnak, ami az Amazon brit webshopjában tűnt fel. Az viszont beszédes, hogy az érintett adatlapot nyilvánosságra kerülése után gyorsan elérhetetlenné tették.

A Sony néhány óra múlva bemutatja, milyen játékokkal játszhatnak majd a felhasználók az év végén piacra kerülő PlayStation 5-ön. A cég a konzol specifikációjáról már beszélt, arról viszont még nem, hogy mennyibe fog kerülni. Bár pontosat ezen a téren továbbra sem lehet tudni, egy pletykát már hallhattunk róla, most pedig még egy előkerült.

A Wario64 nevű Twitter-felhasználó szúrta ki először, hogy a brit Amazonon megjelent egy termékadatlap, amelyen a PlayStation 5 árát is kiírták. Ezek szerint 599,99 fontba, vagyis nagyjából 231 ezer forintba fog kerülni az eszköz.

Hogy a kiszivárgott képernyőkép valós-e, az ár megfelel-e a valóságnak, azt nem tudni. De az árcédula hitelességét növeli, hogy az Amazon azóta eltüntette a szóban forgó oldalt. Pedig valakinek még rendelnie is sikerült egyet a készülékből.

A listázott PS5 egyébként a képernyőképek alapján 2 TB tárhellyel rendelkezik. A Sony ezzel kapcsolatban korábban azt mondta, 825 GB tárhely áll majd a felhasználók rendelkezésére, de ez valószínűleg csak az alap – talán olcsóbban elérhető – kapacitást jelenti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.