Tech hvg.hu 2020. május. 13. 15:03

16,9 milliárd forintnyi kártérítést fizet a moderátoroknak a Facebook, annyira durva a munkájuk

A Facebook peren kívül egyezett meg azokkal az egykori moderátorokkal, akik szerint a cég nem tett meg mindent a biztonságos munkavégzés érdekében.

52 millió dollárt, vagyis átszámítva mintegy 16,9 milliárd forintot fizet a Facebook azoknak a moderátoroknak, akiknek a közösségi oldalra felkerülő problémás bejegyzéseket kell átnézniük. A cég azért döntött a kártérítés kifizetése mellett, mert a moderátorok munkája mentális betegségek kialakulásához vezethet.

A Facebook ellen még 2018-ban indított pert néhány korábbi moderátor, akik azzal vádolták meg a vállalatot, hogy nem biztosították a biztonságos munkavégzés feltételeit, és komoly pszichikai terhelésnek tették ki őket. Többüknél poszttraumás stressz zavart (PTDS) diagnosztizáltak, miután munkájuk során rendszerint brutális tartalmakat – például egy súlyos gyilkosságról készült bejegyzést – kellett megnézniük.

[Így dolgoznak a bejegyzéseinket átnéző moderátorok]

A cég pénteken peren kívüli egyességre jutott a pert indító alkalmazottakkal, amelynek értelmében mindenkinek 1000 és 50 000 dollár (325 ezer és 16,2 millió forint) közti kártérítést fizetnek ki, attól függően, hogy mennyire sérült a mentális egészségük. A lépés összesen 11 250 jelenlegi és egykori kaliforniai, arizonai, texasi és floridai alkalmazottat érint, akik 2015-től kezdve dolgoznak/tak a cégnél – írja a Mashable.

Facebook

További lépésként a Facebook változtat a moderálás szabályain, és igyekszik megvédeni a dolgozóit a pszichikai terheléstől. Ennek keretében szakemberek foglalkoznak majd a moderátorokkal, az erőszakos videót pedig fekete-fehérben láthatják majd a dolgozók.

Ettől függetlenül a tartalmak valószínűleg nem változnak, így a moderátoroknak továbbra is gyilkosságokkal, gyermekpornográfiával és terrorista cselekményekkel kell szembenézniük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés