Tech hvg.hu 2020. április. 29. 08:33

Kínai kutatók szerint nagyon valószínű, hogy a koronavírus minden évben vissza fog térni

Nagy szaktekintélyű kínai kutatók szerint igen nagy a valószínűsége, hogy a koronavírus a jövőben szezonálissá válik.

Világszerte egyre nagyobb az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus később is visszatér majd, nagyjából olyan hullámokban, mint az influenza. Erről legutóbb a Bloomberg írt egy kínai kutatócsoport vélekedésére hivatkozva.

Az Egyesült Államok fő immunológusa, a Donald Trump által felállított akciócsoportot vezető Anthony Fauci is beszélt róla korábban, hogy a világ talán már soha nem lesz olyan, mint a járvány előtt. Emellett ő sem tartja kizártnak, hogy a koronavírus újra felbukkanjon a jövőben.

Ezt a gondolatot erősítette most meg a már említett kínai kutatócsoportot vezető Jin Qi is; szerinte elég nagy a valószínűsége, hogy a mostani járvány hosszú ideig kitart majd, mi több, akár szezonálissá is válhat. A tudós mindezt arra alapozza, hogy sok a tünetmentes vírushordozó, a kórokozó így pedig sokkal könnyebben, észrevétlenül tud terjedni.

Az amerikai járványügy nemrég kibővítette azt a tünetlistát, amely alapján koronavírus-fertőzésre lehet gyanakodni egy beteg vizsgálatakor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.