Több magyar facebookozónál is megjelentek a közösségi oldal vadonatúj reakciógombjai. A vélhetően csak ideiglenes jelleggel használható jeleket a járvány miatt vezette be a Facebook.
Már a magyar felhasználóknál is megjelentek a Facebook új reakciógombjai. Az újdonságokból kettő van, az egyiket a Messengerben, a másikat a bejegyzések alatt lehet előhívni. Az új jelek érkezését néhány napja jelentette be a közösségi oldal, hangsúlyozva, hogy fokozatosan, több hullámban vezetik be azokat.
Az ikonok egyike egy lilás-rószsaszínes szívecskét, a másik egy szívet ölelő arcot ábrázol, de mindkettő ugyanazt a célt szolgálja: a Facebook szerint az új reakciókkal sokkal hatásosabban lehet kifejezni támogatásunkat a másik felé, amire a járványhelyzet miatt sokkal nagyobb szüksége lehet valakinek.
Cikkünk írásakor mi még csak a Messengerben aktiválható reakciót láttuk, ezt a következőképpen lehet előhívni: a fogadott üzeneteknél felbukkanó ikonoknál nyomjunk hosszabban a szívet ábrázolóra, és a rendszer (remélhetőleg) fel fogja kínálni az újabbat. Aki nem szeretné használni, ugyanezzel a módszerrel visszaállíthatja az eredeti, piros ábrát.
Az ölelős arc használatához semmi különöset nem kell tenni: ha a kurzort vagy az ujját a lájkolni kívánt bejegyzés fölé viszi, elvileg meg fog jelenni az új ikon. Ha még nem látja, próbálkozzon később.
A Facebook egyelőre ugyan nem mondta, de nagyon valószínű, hogy a járvány végével eltűnnek az új reakciók.
Ha máskor is tudni szeretne a Facebook új funkcióiról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.