Tech MTI 2020. április. 08. 18:33

Valószínűleg széklettel is képes fertőzni a koronavírus

Világszerte hatékonyabbá válhat a COVID-19 elleni védekezés a Pécsi Tudományegyetem felfedezésének köszönhetően.

Európában elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták a koronavírust egy beteg székletmintájából – mondta az MTI-nek a koronavírus-kutató akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc professzor közölte, hogy a Kemenesi Gábor irányításával dolgozó szakemberek felfedezése jelentős tudományos eredmény a koronavírus hazai és nemzetközi kutatásában is, hiszen a vírus jelenlétét a székletben már több kutatócsoport is igazolta molekuláris módszerekkel, de az izolálása Európában még senkinek nem sikerült.

A szakember kiemelte, hogy bár a fertőzés terjedésének legjelentősebb módjának még mindig a cseppfertőzést tartják,

a mostani eredmény ismeretében világszerte hatékonyabbá válhat a vírus elleni védekezés az újonnan bebizonyított terjedési útvonal fokozott kezelésével.

A pécsi kutatóknak korábban sikerült több mintából is izolálni a vírust, valamint meghatározni a teljes genetikai kódját, közvetlenül betegek torokváladékából.

A professzor által vezetett kutatócsoport célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.