Tech hvg.hu 2020. február. 21. 09:03

Ezt észre fogja venni: megváltoznak a Windows 10-ben az ikonok

A Windowsokhoz kiadott frissítések nem mindegyike hoz új funkciókat, előfordul, hogy csak a látvány terén tűnik fel valami változás. Így lesz ez most a Windows 10 esetében is.

A Windows 10-et semmiképp nem neveznénk csúnya oprendszernek, habár biztosan akad olyan felhasználó, aki nincs megelégedve a látvánnyal. E gondolat vezérelte a Microsoft mérnökeit is, a cég ugyanis egy frissítéssel sokkal színesebb ikonokat csempész majd a rendszerbe.

Túl nagy meglepetésről azért nem beszélhetünk, a redmondiak ugyanis már decemberben felvetették, hogy a Windows 10 idővel sokkal szebb ikonokkal rendelkezik majd, de azt nem közölték, erre mégis meddig kell várniuk a felhasználóknak. Időközben viszont változott a helyzet, mert néhányaknál már megjelentek a sokkal modernebb ikonok. Ezek azok:

Microsoft

A munkát a Fluent Design nevű koncepció ihlette, a változás pedig igen látványos: a frissen bekerülő ikonok nagyban eltérnek az eddig látottaktól, és ez alatt nem csak azt értjük, hogy másabb lett a színük.

A Microsoft szerint első körben a rendszerappok, tehát a Számológép, a Groove Zene, a Posta, a Diktafon, a Filmek + TV, a Naptár és az Óra ikonjai kapnak új kinézetet. Persze az "új" sem teljesen új, mert ezek az ikonok vannak jelen az összehajtható eszközökre kitalált Windows 10X-ben is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?