Sok a veszélyes drónmegközelítés, számos esetben csak néhány méteren múlt, hogy nem ütközött utasszállító géppel.
Jelentősen, négyszeresére-ötszörösére nőtt azoknak az eseteknek a száma, amikor repülőgépeket drónokkal közelítettek meg a 2013 és 2017 közötti időszakban – közölte az Eurocontrol a jelentésében, amit az AIRportal szakoldal ismertetett. Ilyenek főleg akkor történnek, amikor a repülőgépek a futópálya végső megközelítését végzik, de nagyobb magasságban is előfordultak. A Liszt Ferenc nemzetközi repülődér forgalmát nemrég például kétszer is korlátozni kellett drónészlelés miatt.
A jelentések mindössze tíz százaléka esett a veszélyes megközelítések kategóriájába, ám több olyan eset is előfordult, hogy mindössze néhány méter távolságra kerülte el a repülőgép a pilóta nélküli repülőeszközt. Itt megmutattuk, mi történik, ha egy repülőgépbe drón csapódik. Nem biztató látvány.
A lézeres zavarások még mindig problémát jelentenek, ám a vizsgált időszak végére közel harmadára csökkent a számuk, amiben az is közrejátszott, hogy időközben a legtöbb országban bűncselekménnyé nyilvánították.
A jelentés alapján a pilóták és a földi személyzet közötti kommunikációs zavarok immár második éve a légiforgalmi események bekövetkezésének vezető okai. Egyre ritkábban fordul elő a hívójelek összetévesztéséből eredő eset, valamint a légiforgalmi szolgáltatók is kevesebbszer fedeztek fel hasonlóságot a hívójelek között. A GPS-jelek kimaradása a politikailag instabil területek felett okozott problémát. Ez főleg a Fekete- és Kaszpi-tenger környékét, illetve a kelet-mediterrán térséget jelentette az elmúlt időszakban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.