Tech hvg.hu 2019. november. 14. 10:33

Itt visszanézheti az év egyik legjobban várt csillagászati eseményét

Az idei Merkúr-vándorlást is videóra vette a NASA. A tranzitot akár 4K-ban is visszanézhetik az érdeklődők.

Bár a hétfőt sokan nem szeretik, a mostani tartogatott olyan pillanatot, amely miatt megérte várni rá. Természetesen a Merkúr-tranzitról van szó, amely azért is volt jelentős csillagászati esemény, mert nem csak a tudósok tudták követni.

A bolygóvándorlás ugyan rendben lement, és csodás képek is készültek, úgy az igazi, ha videó is van róla. Erre azonban várni kellett, a NASA Goddard Űrközpontja ugyanis valamelyest később adta ki a jelenségről készült kisfilmjét.

Talán ezért is döntött úgy a szervezet, hogy felturbózva, a szokásosnál jobb minőségben próbálja meg visszaadni a látottakat, ez a videó ugyanis 4K-ban is nézhető. Mondanunk sem kell: az élmény úgy a legteljesebb, és persze nagyképernyőn. Ha mindkét feltétel adott, okvetlenül éljen vele, mert megéri. A BGR azt írja, a képeket a SOHO utódjának tekinthető Solar Dynamics Observatory amerikai napfigyelő műhold rögzítette.

Az idei Merkúr-tranzit magyar idő szerint hétfő délután fél 2 körül kezdődött, ekkor lépett be a bolygó a Nap elé, hogy aztán a korong középvonalán végighaladjon. A vándorlás sok helyen napnyugtakor is látható volt. A Merkúr apró korongját két órán át lehetett látni a Nap előtt. Ritka esemény miatt egészen sokat, 13 évet kell várni a következő Merkúr-vándorlásra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.