Tech hvg.hu 2019. október. 31. 17:03

Bizarr dolgot kérnek a tudósok: küldjön fotót a székletéről

A #Give@Shit kampány komoly célokat szolgál, a tudósok az emberi test működését szeretnék jobban megérteni.

A tudomány fejlődése érdekében néha bizarr, de legalábbis furcsa dolgokra próbálják rávenni az embert a szakértők. A NASA-nál például 60 napnyi semmittevésért 5 millió forintot fizettek korábban. Egy most indult kísérletért ugyan nem jár pénz, de van olyan fontos, mint az űrügynökségé. Igaz, kissé más dolgot is kell tenni, pontosabban adni: székletmintákat várnak fotókon, némi információval róluk – írja a BGR.

A Seed Health nevű társaság projektje szigorúan tudományos alapokon nyugszik: a fekália fontos adatokkal szolgál a kibocsátója egészségügyi állapotáról, így általa a bélműködés is jobban tanulmányozható. A kísérlet célja is ez, ugyanis a terület sok tekintetben még homályos. Ezeket a részeket pedig ilyen – bizarr – módon tudják csak felderíteni.

A kezdeményezéshez egy weboldal is tartozik (ezt mobilról érdemes nézni), amelyet online adatbázisként kívánnak működtetni a tudósok. Ez nem azt jelenti, hogy bárki végtermékét közszemlére teszik, a gyűjtemény a saját algoritmusuk fejlesztéséhez kell: a program a fotókat elemezve fog tanulni és bélrendszeri megbetegedésekről okulni. A tudósok azt szeretnék, ha a későbbiekben már a mesterséges intelligencia is szakértője lenne a témának. Köztudott: néhány számítógépes program van már olyan okos, hogy betegségeket is képes felismerni.

A beküldött fotókhoz a tudósok néhány adatot is kérnek. Például azt, hogy a salakanyag mikor távozott a szervezetből, reggel, napközben vagy inkább este szoktunk üríteni, van-e, volt-e valamilyen bélproblémánk, stb. A beküldött információk (a képeket is beleértve) névtelenül jutnak el a tudósokhoz, azokat pedig később sem adják ki harmadik félnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.