A Biogen és az Eisai gyógyszere lehet az első, amely sokkal hatékonyabban képes kezelni az Alzheimer tüneteit. A kutatók már elkezdték beszerezni az engedélyeket, hogy a készítmény forgalomba kerülhessen.
Egy durva jóslat szerint 2050-re megháromszorozódhat az alzheimeresek száma, ezért is fontos, hogy a gyógyszeripar olyan készítményekkel tudjon előállni, melyek valóban kezelni tudják a kór tüneteit. A Biogen és a japán Eisai szintén fejlesztenek ilyet, de kísérleteiket nem koronázta siker – eddig.
Az amerikai gyógyszeripari vállalat nemrég azt közölte: kezdeményezi az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóságnál (FDA), hogy új gyógyszerük, az aducanumab megkapja a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket. A Biogen ezt azután kezdeményezte, hogy az újabb tesztek szignifikáns különbséget mutattak ki azoknál a pácienseknél, akik nagyobb dózisban kaptak a szerből.
A tesztek alapján az aducanumab – írja a Reuters – lehet az első szer, amely valóban hatékonyan kezelheti a betegséget. A gyógyszercégek évek óta folytatják vizsgálataikat az orvossággal, de az korábban nem hozott olyan eredményeket, melyeket áttörésként értékelhettek volna. A Biogen ezért jó ideig nem is foglalkozott a gyógyszer engedélyeztetésével.
A vállalat most azonban azt állítja, hogy a szer mégis működik.
A Bloomberg megjegyzi, a Biogen bejelentése után a cég részvényei csaknem 30 százalékos emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsdén.
A demencia ellen egy másik gyógyszert is fejlesztettek korábban. A kínai kutatók által készített GV-971 az enyhe vagy közepes Alzheimer-kór kezelésében már hatékonynak bizonyult.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.