Tech hvg.hu 2019. október. 17. 08:33

Elhagyta a pénztárcáját a TransferWise munkatársa, de még most is alig hiszi el, ami utána történt

Tim Cameron, a TransferWise termékmenedzsere nem hord igazolványt a tárcájában, így a becsületes megtalálónak egy új módszerhez kellett folyamodnia, hogy vissza tudja adni.

Csak remélni tudjuk, hogy minél kevesebb emberrel fordult már elő, de aki veszítette már el a pénztárcáját, az pontosan tudja, mennyi idegeskedéssel jár a dolog. Minél több iratot tart benne valaki, annál nagyobb a baj, nem is beszélve arról, hogy ha ott van az ember bankkártyája is. Így járt nemrég a legkedveltebb pénzátutalási startup, az észt alapítású TransferWise termékmenedzsere, Tim Cameron is, az ő története azonban egészen másként végződött, mint azt elsőre gondolnánk.

Tim saját bevallása szerint nem tart túl sok iratot a tárcájában, így amikor a munkából hazafelé menet elveszítette, nagyjából búcsút is intett neki. Ehhez képest azonban jött az igazi meglepetés: a becsületes megtaláló négyszer utalt neki 1 pennyt, hogy kapcsolatba tudjon lépni vele.

Ahogy az a Twitterre kitett fotón is látszik, a megtaláló egyrészt jelezte, hogy megtalálta Tim tárcáját, másrészt megadta neki a telefonszámát is, hogy fel tudják venni egymással a kapcsolatot.

A szakember a Twitteren megosztott bejegyzését eddig már több mint 170 ezer lájkolták, és közel 33 ezer megosztást ért el. Egy későbbi bejegyzésében pedig ilyen arcot vágott:

Mi ez, ha nem happy end?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?