Újabb távoli országokból próbálnak meg visszahívásokat generálni telefonos csalók.
Úgy tűnik, nem nyugszanak azok a csalók, akik külföldi emelt díjas telefonszámok segítségével zavarják a magyarországi felhasználókat (is). Olvasóink jelzése alapján több nemzetközi számról is beestek a napokban hívások. A +213 országhívószám Algériához tartozik, a +235 kezdetű telefonszámok a közép-afrikai Csádban csörögnek ki, a +389-es kezdetűek pedig Észak-Macedóniát jelölik. Nemrég Monacóból indult el hasonló híváscunami.
Ahogy azt már megírtuk, külföldi emelt díjas hívásba itthonról azért nem lehet belefutni, mert a magyarországi mobilszolgáltatók évek óta – kevés kivétellel – az országra általában érvényes tarifáért kapcsolnak minden hívást. Ezzel együtt vigyázni kell:
véletlenül se hívja vissza az ismeretlen külföldi számokat.
Az említett országokba való hanghívásokat ugyanis igen borsos áron mérik, ráadásul minden megkezdett percért – tehát egy 1 másodpercig élő hívásért is – felszámolják a percdíjat.
- Észak-Macedóniába irányuló hívás esetén ez 179 forint,
- Algériába már 219 forint,
- Csád hívása pedig 599 forintba kerülhet percenként.
Ha máskor is időben értesülni szeretne hasonló figyelmeztetésekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.